2. rész

Sziasztok Drága Olvasók! 

Hát itt is lenne a 2. rész. Kicsit béna és rövidebb lett, mint az előző, de lényegtelen... 

Köszönöm szépen a két díjat és a tíz feliratkozót!!! :)

Jó olvasást!

Angi xx

2. rész

A kedvenc pizzázóm száma

Reggel az ébresztőórám hangja, olyan váratlanul ért, hogy lefordultam az ágyról ijedtemben. Kicsit fájt, de mivel már hozzá vagyok szokva az ilyenekhez, nem okozott bennem kárt. Miután sikerült feltápászkodnom, kerestem magamnak egy melegítő nadrágot és egy pólót. Gyorsan felkaptam magamra, majd fogat mostam, fésülködtem és már mentem is a sarki kisboltba, hogy vegyek valami reggelinek valót.

10 perc alatt meg is jártam. Mivel nem volt túl sok időm az indulásig, csak egy egyszerű rántottát készítettem magamnak, amit rádió hallgatás közben fogyasztottam el. Miután végeztem, felmentem a szobámba és átcseréltem a ruhámat egy farmer nadrágra és egy fehér alapon színes mintával rendelkező pólóra.

 

Leszaladtam a lépcsőn, kezemben a táskámmal és a cipős szekrényemből kivettem a rózsaszín converse cipőmet. A tegnapi esetből tanulva, leültem a lépcső második fokára és úgy vettem fel. Miután felszenvedtem magamra, gyorsan bezártam az ajtót és a kaput és már mentem is.

Negyed óra séta után beértem a kórházba. Rögtön a konyha felé vettem az irányt, hogy kioszthassam a reggeliket.

-         Jó reggelt! – köszöntem a két konyhás nőknek mikor beléptem a konyhába.

-         Neked is – köszöntek vissza kórusban.

-         Tegnap este hoztak egy új beteget a te szintedre, szóval majd figyelj oda, ki ne hagyd – figyelmeztetett egyikük. Nem tudom, hogy melyikük, mert háttal álltam nekik és pakoltam a kis „kocsira” a tálcákat.

-         Rendben – mondtam és már mentem is fel a 3. emeletre.

Sorban osztottam ki a reggeliket. Mikor Lara-hoz értem ő már az ágyán ülve játszott a barbie babájával. Mihelyst észrevett, hogy bent vagyok, elmosolyodott.

-         Kitaláltam mit csináljunk ma – „mondta” izgatottan.

-         Ennek örülök, de van pár szoba, ahol még nem voltam. Tíz perc és itt leszek. Addig edd meg te is a reggelidet – nyújtottam át neki a tálcát.

-         Rendben, köszi – gyorsan mentem is tovább, hogy minél előbb visszamehessek hozzá.

Már majdnem visszavittem volna a konyhába a kocsit, amikor észrevettem, hogy van még egy tálca rajta és eszembe jutott, hogy tegnap este érkezett egy újabb beteg. Visszafordultam és bementem abba a szobába ahol ő van. Lassan nyitottam be. Az ágyon egy szőke hajú, bekötözött fejű, gipszelt lábú fiú aludt. Semmilyen gépre nem volt rákötve, tehát nem lehet akkora nagy baja. Mivel nem akartam felébreszteni, a reggelijét az éjjeli szekrényre tettem és már ott sem voltam.

Miután visszavittem a konyhába a kiskocsit, elmentem Lara kezelő orvosához és beszéltem vele egy kicsit, majd már mentem is fel a kislányhoz. Mire odaértem már befejezte a reggelizést.

-         Na, mit szeretnél csinálni? – kérdeztem.

-         Bújócskázni szeretnék – válaszolt.

-         Mondd csak, nem szeretnél kimenni az udvarra? Ott is bújócskázhatnánk – vetettem fel az ötletem.

-         Kimehetek? – csillantak fel szemei.

-         Igen, beszéltem az orvosoddal és beleegyezett. És tudod mit mondott még? – tettem fel mosolyogva kérdésemet, mire megrázta a fejét – Azt mondta, hogy pénteken kiengednek a kórházból. Hazamehetsz!

~o~

Egész délelőtt kin voltunk csak egykor mentünk vissza a szobájába, mert nekem ki kellett osztanom az ebédeket. Próbáltam minél gyorsabban elvégezni a feladatom. Utoljára ahhoz a fiúhoz mentem be, aki tegnap került ide. Mikor benyitottam öt kíváncsi szempárral találtam szembe magam.  

-         Csak meghoztam az ebédet – mondtam és közben közelítettem az ágyon ülő személyhez.

Tekintetükkel végigkövették a mozdulataimat, ami elég kellemetlen volt. Frusztrált és ennek meg is lett az eredménye. Épp mikor adtam át a betegnek a tálcát, megbotlottam a saját lábamban és az egész rajta kötött ki. A forró levestől kezdve a desszertig, minden.

-         Jézusom! Annyira sajnálom! – mondtam ijedten.

Mind a négy látogatója röhögni kezdett én meg majd’ elsüllyedtem szégyenemben. Vörös fejjel, gyorsan bementem a fürdőszobába és a szekrényből kivettem egy másik kórházi ruhát, lepedőt és takarót. Visszamentem hozzájuk és még mindig égő arccal átnyújtottam az áldozatomnak.

-         Hozok egy másik ebédet – mondtam majd gyorsan kimentem a szobából még mielőtt még jobban leégetem magam.

A lépcsőn leszaladtam a konyhába és kértem egy másik ebédet. Óvatosan mentem végig vele a folyosón, nehogy ezt is elejtsem. Mikor bementem a négy srác még mindig nevetett a szőke fiú pedig már átvette a kórházi ruháját.

-         Komolyan nagyon sajnálom az előbbit. Esküszöm, nem direkt csináltam! – Mentegetőztem miközben leraktam az éjjeli szekrényre az ebédét.

-         Semmi baj, bárkivel előfordulhat – legyintett egyet.

Küldtem felé egy hálás pillantást és már mentem is. Már épp mentem volna be Lara szobájába, amikor hallottam, hogy valaki utánam szól.

-         Hé! Várj meg kérlek – szaladt utánam egy göndör hajú fiú. Ő is abban a szobában volt, ahol az előbb szerencsétlenkedtem – Tetszett az előbbi produkciód – mondta vigyorogva.

-         Inkább égő volt, mint vicces… - még mindig legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.

-         Nekem tetszett! De nem is ezért jöttem utánad, hanem azért, hogy elkérjem a telefonszámod – mondta, s közben bevetette azt a nézését, amit gondolom be szokott vetni a lányoknál – Szóval… megadod a telefonszámod?

-         Persze – vágtam rá és mosolyogva diktáltam le neki a kedvenc pizzázóm számát.

-         Köszi, akkor majd hívlak – köszönt el.

-         Feltétlenül – szóltam utána.

Ez tényleg be szokott jönni a lányoknál? Aranyosan rájuk néz és már meg is kapja, amit akar? Lényegtelen náluk, hogy megy, nálam ennyivel legfeljebb annyit ér el egy fiú, hogy az arcába röhögök… Komolyan úgy csinált, mint ha ő olyan nagy valaki lenne.

Nem gondolkoztam ezen tovább inkább bementem Lara-hoz.

~o~

Nyolc óra van, ami azt jelenti végre végeztünk. Épp a parkoló felé tartunk Aydennel.

-         Hova mennyünk enni? – kérdezte.

-         Gyere el hozzám, majd én főzök valami vacsit és filmezünk is egyet. Mit szólsz hozzá? – kérdeztem, de tudtam mi lesz a válasza.

-         Hát persze, hogy elmegyek. Sosem hagynám ki – mondta fellelkesedve.

-         Rendben, akkor nálam találkozunk. Hozz popcornt! – mondtam mielőtt beszálltam volna a kocsimba.

Épp a sajtos tojástekercseket tekertem fel, amikor valaki elordította magát a konyhaajtóban, mire én majdnem elájultam az ijedségtől.

-         Ayden, tudom, hogy adtam neked kulcsot a házamhoz, de még egy ilyen és visszaveszem őket! – mondtam még mindig halálsápadtan.

-         Jól van, na, nem gondoltam, hogy ilyen ijedős vagy – mondta miközben próbálta elrejteni örömittas mosolyát. Mivel nem tehettem mást ezért megdobtam egy kis reszelt sajttal – Hé! Étellel nem dobálózunk, mert jön a kajaszörny és elvisz magával szörnyű birodalmába! – szólt rám, kajamániás barátom.

-         Tudod, sokszor gondolkozom azon, hogy tulajdonképpen miért is barátkozom veled… - visszafordultam a pulthoz és befejeztem a kaja elkészítését – hoztál popcorn-t?

-         Igen, meg chips-et is és sós mogyit is - mutatta fel a felsoroltakat.

-         Akkor menj és válassz filmet, én viszem a vacsorát – adtam ki a parancsot, mire szalutált, majd elment a nappaliba.

Na, szerintetek mit választott? Hát persze, hogy egy horror filmet. És szerintetek abból mi nem lett? Hát filmnézés. Levettük a film hangját és az egészet végigszinkronizáltuk. A film végén már ott tartottunk, hogy el is játszottuk a jeleneteket. Ezért szeretek Aydennel filmet nézni! Mindig minden történik, csak filmnézés nem.

Mikor vége lett a filmnek Ayden úgy döntött, hogy nálam alszik. A vendégszoba egyébként is csak neki van fenntartva, mert minden héten itt szokott aludni legalább egyszer, szóval egyáltalán nem lepett meg. A szekrényben még ruhái is vannak az ilyen esetekre.

Miután mindketten lezuhanyoztunk – természetesen külön-külön – jó éjszakát kívántunk egymásnak és lefeküdtünk aludni.