One Shot

Drága Olvasók!

Most kivételesen nem résszel jöttem, hanem mint azt a címből is láthatjátok, egy one shottal. 

Tegnap éjszaka és ma egész nap ezen dolgoztam méghozzá azért, mert ezzel szeretnék búcsúzni tőletek két hétre. 

Nem leszek itthon, ezért nem fogok tudni írni.

A következő rész csak két hét múlva vasárnap érkezik...

De addig is itt van ez! :)

Jó olvasást!

Angi xx

  

 

Válogatás

A wc csésze fölé hajolva adom ki magamból mai reggelim tartalmát. Talán mégsem kellett volna Harry-re hallgatnom, elég lett volna, ha csak szurkolóként jövök ide és nem versenyzőként. Még soha sem kellett ennyi ember előtt énekelnem, sőt az egyetlen személy, aki eddig hallott énekelni az Harry. Ha kijutok a lánymosdóból, esküszöm, szálanként tépem ki göndör hajkoronáját.

Kinyitom a „kabin” ajtaját, majd a mosdóhoz lépek. Megnyitom a csapot, fölé hajolok és kiöblítem a számat. Táskámból előhalászok egy csomagrágót és bekapok egyet. Azt hiszem, most már jól leszek.

-         Minden rendben? – tudakolja legjobb barátom aggodalmasan, mihelyst kiteszem a lábam a mosdóajtón.

-         Igen, csak iszonyatosan izgulok – izgalmamat ujjam tördelésével próbálom levezetni, de ez, nagy sajnálatomra, cseppet sem enyhít a terhen.

Visszamegyünk oda, ahonnan tíz perccel ezelőtt szaladtam a női mosdóba és leülünk. Már fél három is elmúlott, mi pedig már reggel nyolc óta arra várunk, hogy sorra kerüljünk. Harry-é a 165998-as sorszám, míg az enyém a 165999-es. Most pedig a 165986-nál tartanak. Nem sokára sorra kerülünk, és ahogy közeledünk hozzá úgy nő bennem az izgalom és a félelem. Egyedül jöttem vagy is Harry-vel. Reggel a nővére, Gemma hozott ide minket aztán már ment is a dolgára, így ketten maradtunk. Ez a tökfej négy hónapja vette a fejébe, hogy márpedig mi indulni fogunk az x-factor-ban. Hiába mondtam neki, hogy nem nekem való ez a dolog, benevezett és utána még meg is győzött, hogy így lesz a legjobb. Egészen eddig a napig ebben a hitben éltem, de ma rájöttem, hogy ez nem nekem való. Túlságosan is izgulok és rettegek, így annak is örülök, ha ki tudok nyögni egy-két értelmes szót, nemhogy még énekeljek is. De sajnos most már nem léphetek vissza, pedig megtenném.

Ha nem ismerném Harry-t, azt hinném, hogy nem izgul. Úgy ül itt mellettem, mint aki halálra unja magát, közben nála pont így jön ki az izgalom. Kifejezéstelen arccal mered maga elé, és nem reagál semmire. Tényleg, le is fényképezem, hogy legyen mivel zsarolnom, ha nem akar segíteni. Zsebemből gyorsan előkotrom a telefonom és lefényképezem, mielőtt még visszatérne közénk. Mikor kész a kép, visszacsúsztatom zsebembe a telefont és visszaülök előbbi helyemre.

-         A 165998-as és 165999-es sorszámú jelentkezők készüljenek – kiáltott az egyik statiszta.

-         Harry! Mi következünk – fordultam felé és rázogatni kezdtem. Mivel erre nem reagált kénytelen voltam felpofozni. Persze nem tettem benne nagy kárt…

-         Hé, ezt meg miért kellett? – kérdezte felháborodva miközben, az arcát simogatta.

-         1. Nem is ütöttem akkorát, hogy fájjon, szóval ne játszd túl a dolgot 2. mindjárt mi jövünk, szóval szedd össze magad 3. annyira izgulok, hogy mindjárt megint mehetek a mosdóba – mély lélegzetet vettem majd felálltam.

Harry is feltápászkodott és elindultunk az ajtóhoz ahol be szoktak menni a versenyzők. Pár pillanat múlva ismét megjelent a statiszta, aki az előbb szólt és elkísért minket a színpad mögé. Ott már Dermot várt ránk az x factor műsorvezetője.

-         Sziasztok – köszönt mosolyogva.

-         Szia – köszöntünk egyszerre, én alig bírtam kinyögni még ezt az egy szót is annyira izgulok.

-         Hogy hívnak benneteket? – kérdezte.

-         Én Harry vagyok ő, pedig Cher – válaszolt helyettem is legjobb barátom, mert látta, hogy én nem tudok megszólalni.

-         Együtt indultok vagy külön? – kérdezősködött tovább.

-         Külön indulunk – válaszolt ismét csak Harry.

-         Ki kezdi? – kérdezett ismét Dermot, mire én rámutattam barátomra.

Egy statiszta megmutatta neki, hol kell felmennie a színpadra. Mi pedig négy kis képernyőn, négy különböző kameraállásból, néztük Dermot-val, hogy mi történik a színpadon. A mentorok kérdeztek néhány dolgot Harry-től, majd belekezdett a dalba. Végig azt a képernyőt néztem, amin a mentorokat lehetett látni. Látni akartam a reakciójukat, és ahogy elnéztem, azt láttam, hogy tetszik nekik.

-         Hogy jött az ötlet, hogy jelentkezzetek? - Kérdezte mellőlem Dermot, mire összerezzentem. El is felejtettem, hogy itt áll mellettem.

-         Harry ötlete volt és hiába ellenkeztem, engem is benevezett, pedig tudja, hogy milyen lámpalázas vagyok, de itt vagyok és megpróbálom és remélem, hogy meg tudok majd szólalni a színpadon, mert, ha nem az tiszta égés lesz és most meg rám jött a szóáradat, ami szintén nem jó, mert idegesítő és miért lennének kíváncsiak egy idegesítő fruskára? – jött rám a szófosás.

-         Nyugalom Cher – fogta meg mindkét vállam – nagy levegő be és ki – azt tettem, amit mondott és segített, kicsit tényleg lenyugodtam. Mire megint Harry-re figyeltem már várta az első választ.

-         Nekem nagyon tetszik a hangod, igent mondok – mondta ki döntését először Cheryl.

-         Köszönöm – köszönte meg Harry.

-         Itt a helyed az x-factor-ban, igen – mondta Loui.

-         Köszönöm.

-         Én is igent mondok – szavazott Natalie.

-         Köszönöm.

-         Kaptál négy kövér igent – szólalt meg mosolyogva Simon.

-         Nagyon szépen köszönöm – hálálkodott Harry, majd lejött a színpadról. Mihelyst ideért a nyakába ugrottam.

-         Nagyon jó voltál! Gratulálok – szorongattam meg.

-         Köszi, de most te jössz. Hajrá, jó leszel – bíztatott.

Izgatottan bólintottam egyet, majd elindultam a színpadra. Felmentem a lépcsőn és elvettem a felém tartott mikrofont az egyik stáb tag kezéből. Idegesen lépdeltem előre és, ahogy egyre kijjebb értem a színpadon, úgy csökkent bennem a félelem.

-         Szia. Hogy hívnak? – kérdezte Loui.

-         Jó napot. A nevem Cher – válaszoltam remegő térdekkel.

-         Ez az igazi neved? – kérdezett újra.

-         Igen – mosolyogtam rá.

-         Hány éves vagy? – kérdezősködött tovább.

-         16 – láttam a szemükben a döbbenetet.

-         Mit fogsz nekünk énekelni? – kérdezte Simon. Azt hiszem, tőle félek a legjobban. Szerintem egyenesen ijesztő a tekintete.

-         A Turn my swag on-t fogom elénekelni – válaszoltam.

-         Akkor, hajrá – mosolygott rám Cheryl.

Bólintottam, majd vártam, hogy elkezdődjön a zene. Vettem egy nagy levegőt és énekelni kezdtem. Mihelyst elhagyták az első hangok a számat, felszabadultam, eltűnt belőlem az idegesség, mint ha eddig itt sem lettek volna. Minden jött magától, mint ha csak egész életemben ezt csináltam volna.

Miután az utolsó hangot is kiénekeltem örömmel vettem észre, hogy az egész aréna nekem éljenez és a mentorok is mosolyognak és tapsolnak.

-         Cher, ez eszméletlen volt. Neked itt a helyed az x-factor-ban – mondta Cheryl miután a közönség kicsit lecsillapodott.

-         Nagyon szépen köszönöm – mondtam boldogságtól telve.

-         Szerintem is nagyon jó voltál, bár ha jól láttam nagyon ideges voltál, ami kicsit meg is látszott az előadásodon. A hangod nagyon jó, de ha tovább jutsz, akkor lesz még rajta mit csiszolni, de úgy gondolom nem lesz vele nagy gond – mondta el véleményét Natalie is, én pedig közben csak mosolyogva bólogattam.

-         Nagyszerű voltál, olyat csináltál, amit előtted nem sokan és fantasztikus volt. Szerintem sokra fogod még vinni - nyilvánította ki véleményét Loui is, én pedig eltátogtam egy „köszönöm”-öt.

-         Loui, igen vagy nem? – kérdezte Simon az említett személy felé fordulva.

-         Mindenképpen igen – mondta mosolyogva Loui, mire örömömben majdnem ugrálni kezdtem.

-         Köszönöm – hálálkodtam.

-         Natalie? – fordult Simon most hozzá.

-         Határozottan igen – mondta ki döntését. Egyre nehezebb feladattá vált számomra, hogy egyhelyben maradjak.

-         Cheryl?

-         Én is igent mondok – mondta, mire majd kiugrottam a bőrömből. Félve néztem Simon-ra.

-         Cher, szerintem ez egy remek előadás volt – a közönség újra tombolni kezdett, én pedig nem hittem a fülemnek – van benned valami különleges, ami nagyon tetszik, igent mondok – mondta ki végre válaszát.

-         Köszönöm, nagyon szépen köszönöm – hálálkodtam, majd vigyorral az arcomon rohantam le a színpadról Harry-hez.

Azonnal a nyakába ugrottam és úgy szorítottam magamhoz, mint ha soha nem akarnám elengedni, ő pedig csak nevetett.

-         Nagyon jó voltál! – dicsért meg miután már abbahagytam a fojtogatását.

-         Mind kettőtöknek gratulálok! – fogott kezet Harry-vel és ölelt meg engem Dermot – Hogy érzitek most magatokat?

-         A szívem majd’ kiugrik a helyéről, úgy kalapál – válaszoltam.

-         El sem hiszem, hogy mindketten továbbjutottunk – mondta Harry.

-         Pedig elhiheted. Nos, még egyszer gratulálok, és a táborban találkozunk! – köszönt el Dermot.

Miután mi is elköszöntünk, végre elindultunk kifelé. Még mindig alig hiszem el, hogy ez velem, velünk történik. Soha sem gondoltam, hogy sikerül, pont nekem.

-         Harry – állítottam meg és fordultam vele szembe – köszönöm, hogy beneveztél engem is. Ha nem tetted volna most valószínűleg csak a kísérődként lennék itt és nem lenne rá esélyem se, hogy valóra váljon az álmom – hálálkodtam.

-         Ugyan, nem kell megköszönnöd. Mire vannak a barátok, ha nem erre? – kérdezte mosolyogva, mire én újra alaposan megszorongattam.

Tábor 1. nap

Két hét telt el a válogatás óta és mi az óta, minden nap, órákon át próbálunk. Többször is végighallgattuk a másikat, és ugyan nem vagyunk valami nagy szakértők, de elemeztük a másikat és megmondtuk, hogy min kell javítani. Ma kezdődik a tábor, Londonban. Nemsokára oda is érünk. Ezúttal a szüleim hoznak minket, nem pedig Gemma.

Harry-vel egész úton egy szót sem szóltunk, annyira izgulunk. Mind ketten félünk attól, hogy kiesünk, hiszen biztosan nagyon sok nálunk tehetségesebb és képzettebb ember jutott tovább a táborba. A célunk egyelőre nem az, hogy megnyerjük az x-factor, hanem, hogy tovább jussunk a mentorházig. El sem tudom képzelni mi lenne, ha sikerülne megugrani ezt a lépcsőfokot. Onnantól kezdve már csak egy akadály választana el az élő show-tól.

-         Megjöttünk – szólt hátra mosolyogva anya.

Izgatottan szálltunk ki az autóból és vettük ki bőröndjeinket a csomagtartóból. Mikor körülnéztünk, csak akkor jöttünk rá igazán, hogy mennyi vetélytársunk is van. Lelombozó volt azt látni, hogy az én kategóriámban vannak a legtöbben. Esélyem a 0,1-ről -100-ra csökkent. Ennyi lány közül, hogy kerülhetnék a legjobb nyolc közé?

-         Nyugodj meg kicsim. Nagyon jó hangod van és sikerülni fog, el fogsz jutni a mentorházig – bíztatott anya – és ne feledd, akár mi is történik, mi büszkék vagyunk rád! – ölelt magához.

-         Köszi, anya – mosolyogtam rá.

Elköszöntem szüleimtől és elindultunk bejelentkezni. Mikor mind a 211 versenyző megérkezett a gyülekezőhelyre, mindenkit besoroltak egy buszba az öt közül és felpakolták rá a csomagjaikat. Szerencsére egy buszra kerültem Harry-vel. Egész úton azt találgattuk, hogy vajon mekkora esélyünk lehet a továbbjutásra és milyen megpróbáltatások várnak ránk, amibe a körülöttünk ülők is beszálltak.

Közel egy órás út után végre megérkezünk. Mindenki leszállt a buszról és megkereste saját bőröndjét, majd bementünk a hatalmas épületbe, ami előtt álltunk eddig. Egy hatalmas előcsarnokba érkeztünk, ahol a stáb tagjai már vártak minket.

-         Hármasával beosztunk titeket egy-egy szobába. Fél órátok lesz arra, hogy elfoglaljátok a saját szobátokat, utána 17:30 perckor itt lesz gyülekező – mondta az egy stáb tag, majd elkezdte felolvasni a neveket. Már vagy tíz perce csak olvasta a neveket és a szobaszámokat mikor végre meghallottam a saját nevemet – 23-as szoba Cher Lloyd, Treyc Cohen és Keri Arrindell… - majd mondta tovább a többi szobát. Mikor mind a 70 szobába besorolták a versenyzőket, elengedett, hogy kipakolhassunk.

Mindenki elindult saját szobája felkutatására. Szerencsére pár perc alatt megtaláltam a keresett számot. Lassan benyitottam és körülnéztem. A szobában volt három ágy, három éjjeli szekrény, egy kis asztalka és egy fürdőszoba. Az ajtóhoz legközelebb álló ágyon már ott ült az egyik szobatársam. Barna bőre van, szerintem tőlem jó pár évvel idősebb és egy kicsit talán magasabb, bár így ülve nehéz megállapítani. Mint, ha láttam volna már valahol. De hol?

-         Szia! Treyc vagyok – köszön mosolyogva s közben felállt, hogy megöleljen.

-         Szia. Én pedig Cher. Te tavaly jelentkeztél már, igaz? – ugrott be, hogy honnan ismerős.  

-         Igen, akkor kiestem még az élő show-k előtt és úgy gondoltam megint megpróbálom – mesélt – Te először vagy itt?

-         Igen. Szerinted mi lesz az első feladatunk? – tettem fel az engem leginkább foglalkoztató kérdést.

-         Sziasztok – jött be a szobába egy göndör hajú szintén sötét bőrű lány – Keri vagyok – mutatkozott be.

Az a fél óra, amit kipakolásra kaptunk hamar elment még úgy is, hogy én nem pakoltam ki. Mi értelme kipakolnom, ha lehet, hogy már ma vagy holnap haza kell mennem? A másik két lány bizakodóbb volt ezért ők kipakoltak. Egész jól kijövök velük, bár Keri szerintem egy kicsit túlságosan is magabiztos, értsd beképzelt egy kicsit, de amikor épp nem azt hajtogatja, hogy milyen jól énekel, akkor egész jó fej.

Tehát mint mondtam az idő csak úgy repült és mi már csak azt vettük észre, hogy rohannunk kell, ha nem akarunk késni. Végigrohantunk a folyosón, majd le a lépcsőn és újra végig egy folyosón, mire végre megérkeztünk. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik rohantak, mert voltak, akik még utánunk érkeztek meg lihegve. Ilyen volt például Harry is, aki mikor meglátott idejött hozzám.

-         Na, milyenek a szobatársaid? – érdeklődtem.

-         Jó fejek és a tieid? – kérdezte.

-         Treyc nagyon jó fej, de Keri egy kicsit… - ekkor megjelent az egyik stábtag és csendre intett minket.

-         Cheryl és Dannii nem tud részt venni a táborban, ezért úgy döntöttek, hogy nem lesz közönség és egy vendég zsűri érkezik Nicole Scherzinger személyében – tájékoztatott a fejleményekről, majd ismét megszólalt - A mentorok már várnak titeket, kövessetek – mondta, majd elindult.

Egy hosszú folyosón vezetett végig minket, majd megállt egy ajtó előtt. Valamit beszélt egy másik stábtaggal majd kinyitotta az ajtót és beengedett minket. Egy hatalmas előadó teremben találtuk magunkat. Feltereltek minket a színpadra és vártuk, hogy megérkezzenek a mentorok. Perceken belül kinyílt egy másik ajtó és megjelentek, mire mindenki tapsolni kezdett. Szembeálltak velünk és kértek egy mikrofont.

-         Gratulálok, túl vagytok a válogatón és eljutottatok a táborba – mondta Loui mire mindenki örömujjongásban tört ki – köztetek van a 2010-es x-factor nyertese!

-         De mielőtt még előreszaladnánk, három feladat vár rátok és ez után megtudjátok, ki jut tovább a mentor házba – szólalt meg Nicole.

-         Ma még 211-en vagytok, de holnap ilyenkor már csak 108-an lesztek – Simon szavai után mindenki döbbenten állt a helyén – négy kategóriába osztanak titeket és minden kategória kap egy dalt. Így össze tudunk titeket hasonlítani és könnyebb lesz eldönteni, hogy ki megy haza és ki marad – fejezte be, majd kimentek a teremből és a stáb tagok elkezdték a kategóriákba sorolást.

Természetesen a „lányok” kategóriába kerültem és Beyonce „If I Were a Boy” című számát kell előadnunk. Mindenki megkapta a szöveget és felmehetett a szobájába tanulni. Hogy fogom én ezt egy éjszaka alatt megtanulni? Ráadásul úgy, hogy rajtam kívül még legalább ötvenen ezt fogják énekelni és mindnél jobbnak kell lennem, h nem akarok holnap hazamenni.

Mikor felértünk a szobánkba mind a hárman azonnal nekiestünk a szövegtanulásnak, de egy idő után nem bírtam tovább. Felpattantam az ágyamról és kimentem a szobából. Nem bírok úgy tanulni, ha közben két másik ember beszél körülöttem, ez esetben énekel. Lementem a büféhez és leültem az egyik asztalhoz, majd újra tanulni kezdtem. Este hétkor volt a vacsora, de én kihagytam és inkább magoltam. Ha elmentem volna vacsorázni az legalább fél órát jelentett volna és most minden perc számít.

Este tíz óra körül lejött a büfébe egy szőke hajú srác és felvásárolta a fél büfét, majd leült a tőlem legtávolabb lévő asztalhoz és Man in the Mirror tanulása közben tömte magába a vett rágcsálni valókat.

Hajnali három körül egy hangos koppanásra kaptam fel a fejem a szövegről. A srác feje koppant az asztalon, mivel elaludt, de olyan mélyen, hogy fel sem ébredt rá. Igazság szerint már én is elég laposakat pislogok és elég nagy erőfeszítésbe telik, hogy nyitva tartsam a szemem. Jobb lesz, ha lefekszem aludni. Felálltam a helyemről és elindultam a szobánkba, de mielőtt még elhagytam volna a büfét, megtorpantam. Nem kéne hagyni, hogy itt aludjon. Jobb lesz, ha felébresztem. Odamentem hozzá és rázogatni kezdtem a vállát.

-         Hé! – szólítottam meg, gondoltam mivel a nevét nem tudom így is jó lesz…

-         Mi történt? – ugrott fel ijedten.

-         Nyugalom, csak elaludtál és gondoltam felébresztelek, hogy ne itt kelljen aludnod – magyaráztam.

-         Ó, köszi… - kérdő tekintettel nézett rám.

-         Cher – adtam meg fel nem tett kérdésére a választ.

-         Én Niall vagyok – mutatkozott be mosolyogva.

-         Nos, Niall. Örülök, hogy megismerhettelek, de ha nem bánod én megyek, lefekszem. Jó éjt – köszöntem el és már mentem is fel a lépcsőn.

Mikor felértem már mindkét lány aludt. Gyorsan kikaptam a bőröndömből a pizsamámat és bevittem a fürdőbe. Fénysebességgel zuhanyoztam le, majd vetettem magam az ágyamba. Pár perc alatt elnyomott az álom.

Tábor 2. nap

Reggel arra keltem, hogy valaki rázogatja a vállam. Morogtam valamit aztán a másik oldalamra fordultam és aludtam volna tovább, de valaki rám ugrott. Azonnal kinyitottam a szemem és körül néztem. Csak pillanatokkal később esett le, hogy hol is vagyok és, hogy Treyc volt az, aki rám ugrott.

-         Végre felkeltél – vigyorgott rám még mindig az ágyamon és félig rajtam elterülve – már azt hittem, hogy hoznom kell egy vödör vizet.

-         Már tegnap sejtettem, hogy nem vagy százas, most már biztos vagyok benne – mosolyodtam el – és, ha most lennél olyan szíves és leszednéd rólam a patáidat, akkor elkezdenék készülődni.

-         De csak mer ilyen szépen kérted – kacsintott rám, majd feltápászkodott rólam és ő is készülődni kezdett.

Reggeli teendőink elvégzése után lementünk megreggelizni. Mivel tegnap nem vacsoráztam így már farkas éhes voltam. Egyébként is sokat szoktam enni, így meg még inkább és ezért elég furán néztek rám az ott lévők. Treyc-vel leültünk egy üres asztalhoz és nekikezdtünk reggelink elfogyasztásához. Miután végeztünk, még kaptunk fél órát, majd elkezdődtek a meghallgatások. Először a fiúkat hallgatták meg. Közben, még aki tehette gyakorolta a saját dalát. Utánuk következtünk mi, a lányok. Négy kb. 15 fős csoportra osztottak minket és úgy következtünk egymás után.  Én az első csoportba kerültem ezért nem volt időm Harry-vel beszélgetni, rögtön fel kellett mennünk a színpadra. Megálltunk egy sorba és jobbról az első kezdett énekelni. Mindenki végigénekelte a dalt. Szépen lassan haladtak és már csak azt vettem észre, hogy én jövök. Beleadtam mindent és csak a szövegre koncentráltam, mikor kb. a felénél jártam leállítottak és kérték a következő lányt, hogy énekeljen. Nagyon megijedtem, mert rajtam kívül csak két embert állítottak le éneklés közben. Nem tudtam eldönteni, hogy azért nem hagyták, hogy végig énekeljem, mert jó volt és nem kell, hogy többet halljanak, vagy azért, mert úgy gondolják, hogy pocsék és hiába erőlködnék, nem lenne jobb.

Mikor mindenki énekelt lemehettünk a színpadról. Azonnal Harry keresésére indultam. A büfében találtam rá három srác társaságában. Mikor meglátta, hogy közeledek, elköszönt a többiektől majd felállt és elindult felém. Megszaporáztam lépteimet és a nyakába vetettem magam. Most, hogy végre itt volt Harry, sokkal jobban éreztem magam, na persze még így is nagyon féltem, hogy kiesek.

-         Hogy ment? – húzódott el egy kicsit.

-         Nem tudom, a felénél Simon megállított. Félek, hogy azért, mert nem tetszett neki – meséltem – és neked?

-         Szerintem jól ment, de a mentorok arcáról semmit sem tudtam leolvasni, végig fapofával néztek – magyarázott hevesen gesztikulálva.

Innentől kezdve nem túl sokat beszéltünk, csak leültünk az egyik üres asztalhoz és gondolatainkba mélyedtünk. Mikor Treyc végzett, ő is leült hozzánk meg még két srác, akik Harry szobatársai. Innentől kezdve már végigröhögtük azt az időt, amíg a mentorok a sorsunkról döntöttek. Viszont mikor jött a statiszta és négy csoportra osztották az összes versenyzőt – korosztálytól függetlenül – akkor az arcunkra fagyott a mosoly. Harry és Treyc egy csoportba kerültek. Én a tegnap esti sráccal, Niall-vel kerültem egy csoportba, míg a két srác két különbözőbe került.

Eluralkodott rajtam a pánik. Nem akarok még hazamenni, itt akarok maradni, hogy bizonyíthassak, hogy a szüleim büszkék lehessenek rám. De mi van, ha nem volt elég a továbbjutáshoz az, amit ma nyújtottam? Akkor vége az álmomnak, nem leszek híres énekesnő. De legalább nyugtat majd az a tudat, hogy én kihoztam magamból a lehető legjobbat és, ha ez nem elég, én nem tudok mit csinálni.

Bement a harmadik csoport is. Mi vagyunk az utolsók. Ha öt percnél tovább húzzák, akkor meg fogok őrülni, nem bírom tovább ép ésszel. Ismételten az ujjam tördelésével próbáltam levezetni a feszültséget és ez a módszer másodszorra is csődöt mondott. Ideje lenne kitalálni egy újat, ami használ is valamit.

-         Ti következtek, gyertek utánam – szólalt meg az egyik stábtag majd elindult.

Pillanatok alatt odaértünk a színpadhoz, amelyen órákkal ezelőtt próbáltuk meggyőzni a mentorokat, hogy mi maradhassunk itt. Mind a hárman ott ültek az asztaluknál és szigorú tekintettel vizslattak minket.

-         Gratulálok, mind nagyon jól teljesítettetek. – szólalt meg Nicole - Egytől-egyig mind nagyon tehetségesek vagytok, de sajnos csak a legjobb 108 versenyző maradhat. A döntés nagyon nehezen ment, hiszen ezzel nagyon sokak álmát törjük össze. Úgy döntöttünk, hogy ti… – itt hatásszünetet tartott, amitől én majdnem elájultam – itt maradtok még, gratulálok, tovább jutottatok!

Mikor ezt kimondta mindenki sikítozni és ordítozni kezdett. Önkívületi állapotomban, a hozzám legközelebb álló személy – azaz Niall – nyakába ugrottam, aki örömmel kapott fel a földről és pörgetett meg a levegőben. Mikor kicsit lenyugodtunk lementünk a színpadról és izgatottan kezdte el keresni mindenki az ismerőseit. Szemeimmel Harry után kutattam, de mikor nem találtam kétségbe estem. Nem jutott tovább? Az nem lehet, hiszen csodálatos hangja van. Ekkor valaki hátulról befogta a szemem.

-         Na, ki vagyok? – kérdezte lányos hangon.

-         Egy idióta, akit imádok – mosolyodtam el, majd megfordultam és megöleltem.

-         Ezért még kapni fogsz – fenyegetett meg miközben elhúzódott – továbbjutottunk! – kiáltott fel boldogan és ismét karjai közé zárt.

Ezek után mindenki boldogan ment vacsorázni, utána pedig fel a szobájába. Treyc és én örömmel konstatáltuk, hogy csak ketten maradtunk a szobába. Örömünknek egy hatalmas sikítással adtunk hangot, majd Kerí ágyán kezdtünk ugrálni. Ezek után azt találgattuk, hogy mi várhat ránk holnap. Este fél 11 körül végül úgy döntöttünk, hogy eltesszük magunkat holnapra. 

Tábor 3. nap

Reggeli után azonnal a színpadhoz kellett mennünk. Mindenki félelemmel, vegyes izgalommal várta, hogy mi jön most. Miután mindenki megérkezett, Simon beszélni kezdett.

-         A mai napon nem énekelni fogtok – jelentette ki, mire értetlenkedő morajlás futott végig a versenyzőkön és kérdő pillantásokat vetettek egymásra, mint, ha a másik bizony tudná, mi jön most – Ma táncolni fogtok. Négy órátok van megtanulni a koreográfiát, majd a négy csoportba beosztva fogjátok előadni nekünk – fel sem fogtuk még a mondandóját mikor már ott sem volt a teremben.

Mindenki kétségbe esett, hiszen nem táncolni jöttünk ide, hanem énekelni. A többség táncolni sem tud szerintem, én sem vagyok épp egy táncos lábú… Nem hiszem el, hogy ilyenen fogok elbukni.

Perceken belül megérkezett a koreográfus és neki is kezdtünk a tanulásnak. Egy óra után mindenki teljesen ki volt. Az idegzetek pattanásig feszültek. Egy-két ember még sírva is fakadt, mert nem bírta megjegyezni a lépéseket.

Mikor letelt a két óra, már a lelkiekben erősebbek is kivoltak. Mindenki próbálta a lehető legjobbat kihozni magából, de lássuk be két óra után, szünet nélkül, már nem olyan könnyű odafigyelni. Végre kaptunk egy kis pihenőt, összesen öt percet, aztán minden kezdődött előröl.

Három óra elteltével, már sokan feladták és csak ültek hátul, a még talpon lévők takarásában. Én még kitartottam, de nem sokáig bírom már. Izzadok, mint a ló, legszívesebben leülnék az első ülő alkalmatosságra, vagy ha nincs olyan, akkor oda ahol éppen vagyok és még a tánc sem megy olyan jól, mint kellene.

A negyedik óra végeztével túl vagyunk egy alapos lecseszésen, hogy milyen bénák vagyunk és, hogy ha tényleg igazán tovább akarnánk jutni, akkor nem csak siránkoznánk, de a jó hír, hogy végeztünk, már csak elő kell adnunk a mentoroknak. Még mindig nem megy a tánc, de büszke vagyok magamra, mert végigcsináltam és nem adtam fel. Mivel a fiúk kezdenek először ezért bátorkodtam elmenni a büfébe vízért, ugyan is úgy ki száradtam, mint a Szahara. Viszont útközben megláttam az egyik fiút egy széken üldögélni, miközben az arcát a tenyerébe temette. Gondoltam odamegyek hozzá és szólok neki, hogy a színpadon kéne lennie.

-         Szia! – köszöntem mire rám kapta tekintetét – A többi fiú éppen most adja elő a táncot. Nem ott kéne lenned? – kérdeztem elbizonytalanodva.

-         De, ott kéne lennem, de minek menjek, ha nem megy a tánc? – kérdezett vissza.

-         Hát, a helyedben azért megpróbálnám, mert így biztos, hogy ki fogsz esni – osztottam meg vele álláspontomat.

-         Így is, úgy is kiesnék, szerintem mindegy, hogy táncolok e vagy sem… - mondta reményvesztetten.

-         Te tudod… - mondtam, majd otthagytam és folytattam utamat a büfébe.

Mikor végre megvolt, már siettem is vissza a színpadra. A srác nagy meglepésemre már nem a széken ült, hanem fent volt a színpadon és táncolt, megjegyzem nem is rosszul. Igaz engem nem nagyon érint, de azért örülök, hogy meggondolta magát. A fiúk után mi következtünk. A második sorban álltam és próbáltam összehozni valamit. Eléggé féltem, ezért pár másodpercre lefagytam, de aztán feleszméltem és bekapcsolódtam a táncba, többé-kevésbé sikerült is. Nem mondanám, hogy ez volt életem legjobb produkciója, de lehetett volna rosszabb is.

Utánunk jöttek a 28 év felettiek, majd a csapatok. Volt egy-két ember, akinek nagyon jól ment a tánc, de a többségnek nem sikerült.

Ismét idegőrlő órák következtek, amíg vártuk a mentorok döntését. Treyc, Harry és én ismét együtt vészeltük át ezeket az órákat, ami most oly lassan akart telni. Végül aztán este fél hétkor mindenkit a színpadra hívtak. Most vagy azt mondják, hogy mindenki kiesett vagy, hogy újra kell csinálnunk a feladatot, mert annyira pocsékul ment, hogy az értékelhetetlen. Lássuk be az első felvetésem nem valószínű, mert akkor idén nem lenne x-factor, tehát marad a második.

-         Mind itt maradtok, ez a feladat csak arra szolgált, hogy megtudjuk, hogy viselkedtek nagy nyomás alatt – mondta Simon mire mindenki megkönnyebbülten lélegzett fel - Megtudtuk, hogy bírnátok, ha bejutnátok az élő adásba. Voltak, akik jól bírták és voltak, akik teljesen összeroppantak. Ugyan most nem esik ki senki, de bele fog számítani a végső döntésbe – fejezte be mondani valóját, majd elment a többi mentorral egyetemben.

Este ismét sokáig fel voltunk Treyc-vel és bohóckodtunk. Egyszer még a szomszéd szoba egyik lakója is átjött szólni, hogy legyünk szívesek csendesebbek lenni. Persze ő szebben fogalmazta meg mondanivalóját…

Tábor 4. nap

Reggel kipihenten ébredtem és korán. Mivel Treyc még nem ébredt fel, így gondoltam itt az idő, hogy visszakapja azt a múltkori kedves ébresztést. Odasomfordáltam mellé és lehajoltam a füléhez majd elkiáltottam magam.

-         Ideje felébredni, álomszuszék! – ijedtében leesett az ágyról, én ezen annyira röhögtem, hogy ráestem, mire ő fájdalmasan nyögött egyet.

-         Kapd be – morogta kómásan.

-         Én is szeretlek – vigyorogtam az arcába, majd feltápászkodtam róla – egész nap a földön fogsz feküdni, vagy esetleg arra vársz, hogy elkezdjelek felöltöztetni?

-         Igazából csak a plafont csodáltam, de ha már így felajánlottad, akkor fel is öltöztethetnél – mosolyodott el.

-         Rosszabb vagy, mint egy gyerek – mondtam fejcsóválva.

-         Most miért? Te ajánlottad fel, én csak elfogadtam… - magyarázkodott.

-         Na, jó, jobb lesz, ha nem húzzuk tovább az időt, mert lekéssük a reggelit – kezdtem el kapkodni.

-         Nem inkább a feladatot? – kérdezte.

-         Az most mellékes – legyintettem, mire nevetni kezdett – most meg mi van?

-         Tudod, kíváncsi lennék rá, hogy meddig bírnád kaja nélkül – gondolkozott el.

-         Egyszer Harry letesztelte, nem hagyott enni, szóval, ha az alvást nem nézzük, akkor négy óra - válaszoltam.

-         Jézus! Hogy bírtad ki annyi ideig? – tette fel szarkasztikusan kérdését.

-         Ha-ha, inkább öltözz – mondtam miközben már a cipőmet vettem.

Mikor végre nagy nehezen összeszedte magát, lementünk reggelizni. Már mindenki ott volt és tömte magát, de legfőképp Niall. Ő még nálam is többet eszik, ha ez lehetséges.

Reggeli után még volt egy szabad fél óránk aztán jelenésünk volt a mentoroknál. Ismét a színpadra kísértek minket és ott elmondták mi az utolsó feladatunk.

-         Gratulálok a teljesítményetekhez, már csak egy feladat választ el titeket a mentorháztól – kezdte Loui.

-         Ezen áll mindent. Még van rá esélyetek, hogy meggyőzzetek, ott a helyetek az élő adásokban – folytatta Nicole.

-         A feladatotok tehát: mindenki kap egy listát azon 40 dallal. Válasszatok egyet és adjátok elő nekünk. A dal megtanulására egy napot kaptok – vette át a szót Simon.

-         Sok szerencsét! – mondta még Nicole, majd elmentek.

Ez után mindenki elmehetett. Lefele menet a színpadról mindenki megkapta a lapot, amin a 40 szám van. Egyébként ez most tényleg nagyon jó… Hiába tanultunk Harry-vel dalt, mert nem hiszem, hogy amit választottunk az pont rajta van a listán. Mindegy, úgy látszik megint magolás következik. Vagy is előbb ki kéne találni, hogy melyik dalt énekeljem.

Fél óra magammal való tanakodás után úgy döntöttem, hogy a „Viva La Vida” című dalt éneklem el.

Lementem az előadóterembe és az ott lévő statisztától elkértem a kicsit átdolgozott zenei alapot. Miután megkaptam már siettem is vissza a szobánkba tanulni. Mivel most csak én és Treyc voltunk a szobában, így nem mentem ki, mint legutóbb. Egész éjszaka fent voltunk és tanultuk a dalt. És hiába vagyunk vetélytársak, próbáltunk segíteni egymásnak, hogy minél jobbak lehessünk. Végül három után pár perccel mindkettőnket elnyomott az álom…

Tábor 5. nap

Elég érdekes pózban ébredtem. Az ágy mellett feküdtem a lábam pedig fent volt az ágyon. Nem azt furcsállom, hogy leestem az ágyról, hanem azt, hogy észre sem vettem, hogy leestem.

-         Nagyon jó kép készült rólad alvás közben – szólalt meg nevetve Treyc.

-         Most csak viccelsz, ugye? – kaptam rá a tekintetem ijedten.

-         Nem – adta meg az egyszerű még is számomra kétségbeejtő választ.

-         Ha megmutatod valakinek vagy felteszed valahova, akkor csúnya bosszút fogok állni – figyelmeztettem.

-         Nyugi, ez csak biztosíték – kacsintott rám.

-         Ohh… akkor megnyugodtam – vettem elő szarkazmusom.

-         Na, jól van, inkább siess, mert lekésed a reggelit – sürgetett.

Fél órával később mikor végeztünk a készülődéssel, lementünk az étkezőbe és végre megreggeliztünk. Reggeli közben bejött egy statiszta és bejelentette, hogy mindenki kap majd 5 percet az egyik énektanárral, hogy tökéletesíthesse a dalát, utána pedig rögtön elő kell adni a mentoroknak.

Este 18:34 perckor kerültem sorra az énektanárnál. Elénekeltem neki a dalomat, ő pedig figyelmesen végighallgatta.

-         Rendben, ez egész jó volt, csak arra figyelj, hogy a mozgás ne menjen a hangod rovására. Inkább mozogj egy kicsit kevesebbet és énekelj tisztán, mint, hogy ez fordítva legyen – monda el véleményét – ha erre odafigyelsz, akkor ez egy nagyon erős előadás lesz.

Mondott még egy-két dolgot, de aztán mennem kellett a színpadra. Akik már végeztek mind ott ültek a nézőtéren és kíváncsian figyelték, hogy-hogy teljesítek és, hogy vetélytárs vagyok-e számukra. Nagyon remélem, hogy erre igen a válasz. Ezen az előadáson sok múlok. Ha most rosszul teljesítek, akkor kiesek. Egy hibát sem engedhetek meg magamnak, tökéletesnek kell lennie az előadásomnak. Köszöntem a mentoroknak majd vettem egy nagy levegőt és bólintottam, hogy indulhat a zene. Mikor belekezdtem a dalba, elmúlt az izgalom és teljesen felszabadultam.  

Nos, nem nagyon fogtam vissza a mozgást, de szerintem ettől függetlenül nem teljesítettem rosszul. A mentorok megköszönték és már mentem is le a színpadról, ahol Dermot már várt rám.

-         Na, hogy érzed? Jól sikerült? – kérdezte.

-         Nem tudom – mondtam miközben kifújtam az eddig benntartott levegőmet – azt hiszem, talán van rá esély, hogy tovább jussak – folytattam miközben esélyeimet latolgattam.

-         Minden esetre, sok szerencsét – mondta búcsúzóul.

Én is elköszöntem tőle, majd Harry keresésére indultam. A nézőtéren találtam rá egy másik srác társaságában, akit eddig még nem láttam.

-         Szisztok – ültem le hozzájuk.

-         Szia – ölelt meg Harry – nagyon jó voltál.

-         Köszi – mosolyogtam rá és nyomtam egy cuppanós puszit az arcára mire elmosolyodott.

-         Ő itt Louis – mutatott a mellette ülő srácra – Louis, ő pedig itt Cher – mutatott most rám.  

-         Örülök, hogy megismerhetem kegyedet – nyújtott kezet, amit elfogadtam, erre ő kezet csókolt nekem, mire én kuncogni kezdtem.

-         Részemről a szerencse – álltam fel és pukedliztem.

-         Azt hiszem, kedvellek – mosolyodott el, majd Harry felé fordult – jó barátnőt fogtál ki magadnak – veregette vállon, mire mi nevetni kezdtünk – most meg min nevettek? – kérdezte értetlenkedve.

-         Mi nem vagyunk együtt, csak barátok vagyunk – világosítottam fel. Én meg Harry? Ez teljesen abszurd. Egyikünk sem érez a másik iránt Úgy. Testvérekként szeretjük egymást és, hát a testvéremmel járni elég furcsa lenne…

-         Oh… akkor bocsánat, de nekem úgy tűnt, hogy együtt vagytok – magyarázkodott.

-         Semmi baj, nem először fordul elő – legyintett Harry.

Negyed órával később Treyc is megérkezett köreinkbe és úgy döntöttünk ideje megvacsorázni. Az este hátralévő része nagyon jól telt…

Tábor 6. nap

Ma van a nagy nap, ma derül ki, hogy ki az a 32 ember, aki továbbjutott a mentorok házába. Csak reménykedni tudok abban, hogy én is köztük vagyok, és nem esek ki. Szörnyű érzés lenne azzal a tudattal élni, hogy elbaltáztam az egyetlen lehetőségemet arra, hogy megvalósítsam az álmaimat. De ilyenekre még csak nem is szabad gondolnom, hiszen fenn áll az a lehetőség is, hogy tovább jutok és kapok még egy esélyt, hogy bizonyítsak. Akár még az élőadásba is bekerülhetek. Na jó, azért ennyire előre se siessünk…

Annyira ideges voltam, hogy alig ettem valamit reggelire, azt is úgy kellett magamba tömnöm. Harry és Treyc folyamatosan azt kérdezgették, hogy beteg vagyok-e amiért nem eszem. Hát mit is mondhatnék? Kösz. Annyira azért nem eszek sokat, hogy ezt kelljen kérdezgetniük, ha nem eszek. Legalább is szerintem nem.

A végig izgult délelőtt után végre szólították az első kategóriát, ebben az esetben a lányokat. Mielőtt elindultam volna, bevettem egy rágót, hogy kéztördelés helyett inkább azzal vezessem le a feszültségem. Remegő lábakkal lépkedtem a színpadra vezető lépcsőn. Beálltunk egy sorba és vártuk, hogy mit mondanak a mentorok.

-         Az első továbbjutó… - szólalt meg Nicole én pedig már a sírás szélén álltam – az nem más, mint… - húzta az időt – Katie Waissel – mondta ki a nevet mire egy szőke lány sírni kezdett örömében és köszöngetések közepette lement a színpadról, mi pedig csak tapsoltunk – Gratulálok – szólt még utána Nicole.

-         A második továbbjutó… – emelte szájához a mikrofont Simon – Raquel Thomas! – a második továbbjutó is lement a színpadról és én már nem bírtam visszatartani könnyeimet, hagytam, hogy végig folyjanak arcomon.

-         Megan Richardson – mondta Nicole a következő továbbjutó nevét, én pedig már csak, mint egy robot tapsoltam.

-         Treyc Cohen! – mondta Loui, mire Treyc sikítani kezdett örömében én pedig elmosolyodtam rajta. Legalább ő tovább jut, ha már én nem is.

-         Annastasia Baker! – mondta Nicole a következő nevet és én minden reményemet elveszítettem, már csak hárman jutnak tovább.

-          Rebecca Ferguson! – mondta Loui. Két hely maradt.

-         Cher! – szólalt meg ismét Loui mire én ismét csak tapsolni kezdtem, aztán mikor rájöttem, hogy az én vagyok sírva köszöntem meg és hagytam el a színpadot. A lépcső alján már ott állt Dermot és mikor leértem hozzá, megölelt.

-         Gratulálok, továbbjutottál – szorongatott meg, én pedig még mindig alig hittem el, hogy sikerült.

Miután elengedett azonnal Treyc-hez siettem és a nyakába ugrottam. Pár percen belül megjelent egy stáb tag és átvezetett minket egy másik terembe, amit középen egy függöny választott el.

Következőnek a fiúk érkeztek és én izgatottan vártam Harry-t. Aztán mikor megérkezett a 8. fiú is és egyik sem Harry volt, rögtön letört a lelkesedésem.  

Nem jutott tovább? Az nem lehet, hiszen csodálatos hangja van. Az nem lehet, hogy kiesett. Nem akarom elhinni.

Az idő haladtával egyre több hangot lehetett hallani a függöny másik oldaláról, de engem, ez cseppet sem érdekelt, mert Harry kiesett. Ő vett rá, hogy jelentkezzek és most kiesett? Nekem kellett volna kiesnem és nem neki.

Mikor a függönyt elhúzták és a két oldalról az emberek boldogan futottak ismerőseikhez, én csak könnyes szemekkel álltam egy helyben és néztem a sok boldog embert. Boldognak kéne lennem, hiszen továbbjutottam, de Harry nélkül nem tudom végigcsinálni, még a mentorházat sem.

Csalódottan fordítottam hátat az ünneplő embereknek és mentem a kijárat felé, hogy felmenjek a szobába. Már éppen a kilincsért nyúltam, amikor valaki hirtelen átölelte derekamat hátulról és felkapott az ölébe. Ijedtemben sikítottam egy nagyot, majd kapálózni kezdtem. Aztán mikor felfogtam, hogy ki az, abba hagytam az össze-vissza kalimpálást kezeimmel és szorosan öleltem maga,hoz.

-         Azt hittem kiestél – mondtam csordogáló könnyekkel.

-         Ugyan már, nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen - viccelődött.

-         De ez még is, hogy lehet? Meg van mind a nyolc fiú és te nem velük jöttél… - értetlenkedtem.

-         Összeraktak két bandát és belekerültem az egyikbe – magyarázta.

-         Óó… és kikkel vagy egy bandában? Ismered valamelyiküket? – kíváncsiskodtam.

-         Hát, ugye Louist ismerem, a többieknek csak a nevét tudom… Niall Horan, Zayn Malik és Liam Payne – sorolta a neveket.

-         Azt hiszem Niall-val már találkoztam – töprengtem el egy pillanatra, majd vigyorogva néztem Harry-re – szóval… irány a mentor ház?! – mondtam boldogan.

-         Készülj, mert ha bejutunk az élőadásba, akkor lenyomunk téged! – figyelmeztetett.

-         Azt szeretném én látni, hogy egy magadfajta legyőzzön engem a bandájával – nagyképűsködtem, persze nem gondoltam komolyan és Harry sem

-         Ne félj, meg fogod látni!

Mentorház

A Berkshire megye béli Ascott-ban magyok éppen egy autóban a másik hét lánnyal együtt és éppen a mentorunkhoz tarunk. Még nem tudjuk, hogy ki lesz az, csak találgatni tudunk. Én személy szerint Simon-nak és Cheryl-nek örülnék a legjobban. Szerintem ők tudnának nekem a legtöbbet segíteni, persze Loiu-nak és Dannii-nak is örülnék…

Kicsit aggódom az előadásom miatt, mert a napokban elkaptam egy elég csúnya hangszálgyulladást és elég sokszor elmegy a hangom. Ezért is van az, hogy most nem kapcsolódok bele a lányok beszélgetésébe, jobb, ha inkább pihentetem a hangom, hogy jól tudjak teljesíteni ma.

Nagyon sokat készültem az elmúlt három hétben. Ez az utolsó akadály az elő adás előtt. Itt a legrosszabb kiesni, mert csak egy karnyújtásnyira vagy az álmaidtól. Bele sem merek gondolni, mennyire összetörnék, ha most esnék ki. Na és persze ott van még Harry és a társai, akikért szintén úgy izgulok, mint saját magamért, bár még nem ismerem őket.

Rövid időn belül megérkeztünk a Coworth Park Hotel-hez. Hatalmas nagy volt és szép. Miután az autó leparkolt, kiszedtük a csomagtartóból a bőröndünket és bementünk. Nagyon szép volt minden és látszott rajta, hogy nem az egyszerű emberek járnak ide, hanem a felsőbb réteg. Életemben nem voltam még ilyen helyen. Szerintem egy szoba kivétele drágább, mint a szüleim havi keresete. És ez az egész hotel ki van bérelve számunkra.

Elvezettek a szobáinkhoz és elmondták, hogy négykor kezdünk, mert akkorra ér ide Dermot és a stáb a csapatoktól. Először a csapatokat hallgatja meg a menturuk, majd minket, a lányokat, aztán a fiúkat és végül a 28 év felettieket.

Halkan, hogy ne nagyon erőltessem a hangszálaimat, próbáltam gyakorolni a dalomat. Párszor elénekeltem aztán annyira megfájdult, hogy inkább nem próbálkoztam tovább. Mi lesz, ha éneklés közben fog elmenni a hangom? Mit csináljak akkor? Nem eshetek ki emiatt.

Négy óra után, miután megérkezett a stáb, kimentünk a hotel elé és izgatottan vártuk a mentorunk megérkezését. Pár perc elteltével egy sötétített üvegű autó állt meg előttünk és Cheryl szállt ki belőle, mire a lányok sikítozni kezdtek én pedig, hang híján, csak vigyorogtam, mint a tejbetök.

-         Üdvözlök mindenkit és gratulálok az eddigi teljesítményetekhez. Ti vagytok 2010-ben a legjobbak a lányok közül. Szeretném nektek bemutatni egy jó barátomat, aki segíteni fog nekem, hogy kit vigyek magammal az elő adásba – fordult az autó felé, ahonnan egy nagy kedvencem szállt ki – lányok! Will i am! – erre ismét sikongatni kezdtek a többiek, én pedig ismét csak vigyorogtam, de úgy, hogy a mosolyom kétszer körbeért a fejemen.

Bementünk a hotelba és leültünk az egyik terembe, Cheryl és Will i am pedig elmentek. Pár perccel később szólították az első lányt. Körülöttem a többiek beszélgetni kezdtek, én pedig kezdtem pánikolni, mert néhány szó után a torkom iszonyatosan fájni kezdett. Nem fog menni. El fogom rontani! Szólítják a második lányt is. Gyorsan elmegyek egy pohár vízért, az hátha segít, de minden reményem hiábavalónak tűnik, ugyan is csak még rosszabb lesz az érzés. A következő, akit szólítanak, az én vagyok. Remegő térdekkel követem a statisztát, aki a mentoromhoz vezet. Mielőtt belépnék az ajtót a kezembe nyom egy mikrofont. Végigsétálok a rövid folyosón, majd már előttük is találom magam.

-         Szia – köszön mosolyogva Cheryl.

-         Sziasztok – köszönök vissza nehezen, minden erőmet összeszedve. Bólint, hogy kezdhetem és a zongorista már bele is kezd.

Minden hangot nehéz kipréselni a torkomon, hatalmas fájdalommal jár mindegyik kiejtett szó, még is egész jól megy egészen a refrénig, ahol elcsúszik a hangom. Cheryl figyelmét, ez nem kerüli el és leállítja a zongoristát.

-         Cher, újra kell kezdened – szólalt meg komolyan.

-         Rendben – mondom könnyeimmel küszködve, mert tudom, hogy szörnyű voltam.

-         Gyere – áll fel és jön oda hozzám kitárt karokkal, amikor meglátja, hogy milyen zaklatott vagyok – nyugodj meg! – simogatta a hátam – érzem, ahogy dobog a szíved…

-         Csak… tudom, hogy jobban is ment volna – szipogtam.

-         De még nem végeztél, most szépen elkezded elölről – mondta, mire hálásan néztem rá.

Visszaült a helyére és intett a zongoristának. Én is bólintottam és már kezdtem is. Most egész jól indítottam, igaz még mindig ugyan úgy fájt a torkom, mint eddig, de nem adhatom fel. A refrént is sikerült rendesen elkezdenem, aztán a hangom elment. Nem bírtam tovább énekelni, hiába próbálkoztam vele.

-         Minden rendben? –kérdezte Cheryl, én pedig próbáltam válaszolni, de egy hang sem jött ki a torkomon – talán később kéne visszajönnöd…

-         Befejeztem – suttogtam megtörten.

Hiába jönnék vissza később, biztos, hogy akkor sem lenne jobb. Megfordultam és kimentem a szobából. Már hiába próbáltam visszatartani könnyeimet, nem ment. Mikor kinyitottam az ajtót, megláttam a túloldalán Dermot-ot és egy kamerás embert, ezrét nem akartam kimenni, nem akartam, hogy lássák, ahogy sírok. De aztán Dermot megfogta a kezem és magához húzott. Én is átöleltem őt és a vállán sírtam ki magam.

Miután kicsit sikerült lenyugodnom, visszamentem a szobámba és felhívtam Harry-t. Az első csörgésre felvette.

-         Szia! Végre, hogy hívtál, már azt hittem, hogy sosem jelentkezel. Képzeld, látni lehetett Simon arcán, hogy tetszik neki az előadásunk. Lehet, hogy továbbjutunk – mondta boldogan és én is örültem neki, de erről eszembe jutott, hogy én biztos, hogy kiesek és zokogni kezdtem – Mi a baj? Mi történt? – kérdezte ijedten.

-         Nem tudtam… elénekelni – válaszoltam szinte suttogva – a hangszálgyulladásom kifogott rajtam. Elment a hangom. Ki fogok esni – meséltem a történteket. Nem mondott semmit, nem tudott mit mondani – Örülök, hogy nektek jól ment és ígérem, hogy végig melletted leszek az élő műsorok alatt – ígértem meg rekedt hangomon.

-         Cher… - próbált mondani valamit.

-         Semmi baj, ennek így kellett lennie… Most, ha nem bánod, akkor megyek. Szia – köszöntem el és meg sem várva, hogy elköszönjön letettem.

Lefeküdtem az ágyra és most már meg sem próbáltam visszatartani zokogásom. A párnába fúrtam a fejem, hogy kevésbé legyen hangos, nem tudom ez mennyire segített. Végül aztán álomba sírtam magam.

Reggel mikor felkeltem, nagyon fájtak a szemeim a sok sírástól és fel is voltak dagadva. Ma fogok kiesni, véget ér számomra a verseny. Már csak néhány óra és hivatalosan is megmondják… Kikeltem az ágyból és bementem a fürdőbe. Teleengedtem a kádat, majd miután levetkőztem, belefeküdtem. Legalább egy órán át áztattam magam, aztán mikor úgy éreztem eléggé lenyugodtam, kimásztam a kádból és gyors törölközés után felöltöztem. Lementem az étkezőbe, reggelizni. A többiek már mind ott voltak egy asztalnál és izgatottan beszélgettek.

-         Sziasztok – köszöntem, még mindig rekedten.

-         Szia – hangzott el kórusban a köszönés tőlük. Treyc és egy Rebecca nevű lány között volt hely ezért oda ültem.

-         Na, hogy ment tegnap? – kérdezte izgatottan barátnőm.

-         Borzalmasan… Neked? – kérdeztem kíváncsian.

-         Egész jól, de, hogy érted, hogy borzalmasan? Mi történt? – kérdezte.

-         Elment a hangom – adtam meg szomorúan kérdésére a választ.

Reggeli után volt pár szabad óránk, amit beszélgetéssel töltöttünk el. Mikor eljött az idő, mindenki izgatottan várta az eredményt, kivéve én, mivel én tudom, hogy nekem itt vége. Már nem is merek reménykedni abban, hogy tovább jutok. Reménytelen a helyzetem. A többiek mind nagyon jók és még, ha tökéletes lett volna az előadásom, sem lenne könnyű a helyzetem, így meg végképp.

Először Megan-t, majd Rebecca-t, Annastasia-t és Katie-t hívták. Aztán én következtem. Remegő tagokkal mentem végig a tegnap már egyszer megtett úton. Hiába tudtam, hogy kiesek, még is reménykedtem.   Cheryl mikor meglátott, eleresztett felém egy halvány mosolyt és mutatta, hogy üljek le mellé.

-         Az idei évben te vagy az egyik legjobb. Végig nagyon jól teljesítettél és minden akadályt jól vettél, de a tegnapi dolog kifogott rajtad – kezdett bele mondani valójába miután leültem – tudom, hogy beteg vagy, de a tegnapi eset elgondolkoztatott azon, hogy vajon elég erős vagy-e ehhez a versenyhez, ki fogod-e bírni a rajtad lévő nyomást az élő adások alatt? Ide nem elég a jó hang… - mondta és én ismét csak azt vettem észre, hogy sírok – Cher… sajnálom, de most haza kell menned… haza kell menned és el kell köszönnöd a szüleidtől, ugyan is egy jó ideig nem fogod őket látni. Magammal viszlek az élő adásba! – mondta mosolyogva, mire én a nyakába ugrottam.

El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok most. Ez egész eddigi életem legszebb pillanata. El sem hiszem. Továbbjutottam!

1. Hét

Október 9.-e van. Ma van az első élőadás. Végre megmutathatom a közönségnek, hogy milyen sok dolgot tanultam mentoromtól az elmúlt két hétben mióta beköltöztünk a házba. De még is nagyon félek, hiszen mi van, ha már ma kiesek? Nem akarom még itt hagyni a versenyt és a versenyzőket sem, hiszen az elmúlt két hét alatt egész jó kis közösség kovácsolódott belőlünk…

Szeptember 25.-én költöztünk be. Én voltam az első, aki megérkezett. Amíg vártam, hogy jöjjön valaki, addig körbejártam a házat. Fantasztikus volt és hatalmas. A másik három lánnyal kerültem egy szobába, aminek nagyon örültem, hiszen Treyc-vel nagyon jóban vagyunk és remélem a többiekkel is jól kijövök majd.

Egy órával később a ház teljes lakossága megérkezett és elindult az ismerkedős nap. Próbáltam mindenkivel váltani pár szót, hogy senki se legyen számomra ismeretlen. Már az első eltelt óra után tudtam, hogy kb. kik lesznek azok, akikkel jóban leszek. Voltak páran, akik unszimpatikusak voltak számomra a beképzeltségük miatt, de a többség normálisnak nézett ki.

Másnap délután eljöttek hozzánk a mentorok és elmondták, mi lesz az első élőadás témája. Cheryl elmondta mind a négyünknek, hogy melyik dalra gondolt és átadta a szövegeket, hogy holnapra nézzük át, ugyan is elkezdődnek a próbák, hogy a lehető legjobban fel tudjunk készülni. Miután a mentorok elhagyták a házat, a nappaliban ülve tanulmányoztam a szöveget. Éppen halkan dúdoltam a dallamot, mikor leült mellém… igazából nem tudom ki ült le mellém, mert nem emlékeztem a nevére, csak arra, hogy ő az egyik csapattársa Harry-nek. Valami L betűs neve van, legalább is úgy emlékszem.

-         Mit csinálsz? – kérdezte érdeklődve.

-         Nem egyértelmű? Tehenet fejek – mondtam megjátszott gúnnyal a hangomban – Egyébként Cheryl ideadta a dalszöveget és azt mondta nézzük át holnapra, mert elkezdünk próbálni – válaszoltam mosolyogva.

-         Mi csak holnap kapjuk meg… Milyen dalt választott neked? – kérdezősködött tovább, hogy is hívják.

-         A The SOS Band-tól a Just Be Good to Me című számot – mondtam miközben szemeimmel újra végigfutottam a szövegen.

-         Még nem hallottam azt a számot. Elénekeled nekem? – csillant fel a szeme.

-         Öhm… bocsi, de ezt most kihagynám. Még csak most kezdtem el nézegetni, nem hiszem, hogy menne – húztam ki magam az éneklés alól.

-         Értem, kár… - sajnálkozott.

-         Liam, ne most csajozz! Inkább gyere aludni, mert már fél 11 is elmúlt és Simon kinyír, ha holnap elkésünk – szólalt meg mögülem egy ismerős hang, mire oda kaptam a fejem – Áá… Szia, Cher. Mi újság?

-         Szia, Louis. Nincs semmi érdekes, csak a dalszöveget nézegettem – mutattam fel a kezemben lévő papírt – veled történt valami érdekes az utóbbi három órában mióta nem beszéltünk?

-         Nem nagyon, de mi most megyünk fel, majd holnap beszélünk – köszönt el és már ott sem voltak. Ez után gyorsan ettem még valamit és én is elmentem lefeküdni.

Másnap Treyc rángatott ki az ágyból, ugyan is nagyon nem akartam kimászni. Lassan zuhanyoztam le és öltöztem fel, mint egy agymosott zombi, majd már sokkal élénkebben siettem le a konyhába készíteni magamnak valami reggelit még mielőtt valaki más megelőzne a hűtő kifosztásában. Reggeli után átmentünk az épületbe, ahol az élő adások lesznek és megkezdődtek a próbák.

Egész héten ide-oda ingáztunk a házból, a stúdióba és órákon át énekeltünk. Minden nap ugyan az a rutin. De nem bánom, mert élvezem. Már csak a gondolatát is imádom annak, hogy pár napon belül az x-faktor színpadán fogok állni és több százezer vagy akár millió ember előtt fogok énekelni.

És elérkeztünk a várva várt naphoz, a mához. Már mikor felkeltem tudtam, hogy a mai nap eseménydús lesz. Vegyük például az ébresztőmet. Aludtam, mit sem sejtve az ellenem történő merényletről, aztán egyszer csak úgy éreztem, mint ha rám ült volna egy elefánt. Mikor kinyitottam a szemem mit láttam? Hát öt tizenéves fiút, akik kicsi a rakást játszottak, RAJTAM! Hát, szerintem nem kell mondanom, hogy csúf véget fognak érni, mikor majd bosszút állok, de egyelőre csak elküldtem őket melegebb éghajlatra néhány tasli kíséretében.

Az ébresztőm után gyorsan elment a nap. Reggeli után azonnal a stúdióba mentünk és még egyszer utoljára elpróbáltunk mindent. Ebéd után a mentorok még összehívták saját mentorálltjaikat és elláttak minket még több hasznos tanáccsal. Miután a „megbeszélésnek” vége lett már mentünk is készülődni. Megcsinálták a hajunkat, a sminkünket és mindenkinek kikészítették, a már napokkal ezelőtt kiválasztott ruhákat.

És elérkeztünk a jelenhez. Épp a lányok, azaz az én és a többi három lány, öltözőjében ülök Treyc-vel és csokival tömöm magam. Új figyelem elterelő módszer az idegesség ellen. Sajnos eddig ez sem vált be, még várom, hogy hátha csak késik a hatása. Tudom, hogy hülyeség, de reménykedni azért még szabad, nem?

-         Lányok, gyertek a backstage-be, kezdünk – nyit be egy stábtag az ajtón, mire mi csak bólintunk.

Összeszedjük magunkat, majd elindulunk az előbb említett helyre. Egyikünk sem szólal meg, nem is tud. Mind a ketten félünk. Mire odaérünk, már mindenki ott ül a kanapék egyikén és a tv képernyőt nézi.

-         Cher – jön ide hozzám Harry a csapattársaival együtt – ugye nem haragszol a reggeli ébresztés miatt?

-         Nyugi, nem haragszom, de ne higgyétek, hogy megtorlatlanul marad a dolog – mosolyodtam el.

-         Húú… most aztán megijedtem – viccelődött Louis.

-         Lou, ez nem vicces, mikor Cher legutoljára bosszút állt rajtam, egy hétig nem mertem kimozdulni a házból, mert narancssárga volt a hajam és hiába mostam naponta többször is hajat, egy teljes hétig látszott - mesélt Harry, mire Louis vigyora az arcára fagyott én pedig nevetni kezdtem.

-         Mért nem mondtad, hogy ne tegyük, mert megbánjuk? – vonta kérdőre ijedten Niall a göndörkét.

-         Mert hallgattatok volna rám? – kérdezte felháborodva.

-         Ha valami baja esik, a hajamnak kinyírlak Harold – figyelmeztette Zayn.

-         Megkegyelmezek, egy feltétellel – szóltam közbe még mielőtt kinyírják szegény Harry-t.

-         Mi lenne az? – kérdezték reménykedve.

-         Ha legközelebb ilyet akartok tenni velem, akkor előtte fogyókúráztok – mondtam el feltételemet.

-         Rendben - vágták rá egyszerre – Hé! Nem is vagyok nehéz – eszmélt rá Niall, hogy mit mondtam.

Jó ideig el voltunk azzal, hogy azon „veszekedtünk” ők nehezek, vagy én vagyok gyenge. Végül kiegyeztünk egy döntetlenben, azaz ők nem annyira nehezek, én meg csak kicsit vagyok gyenge.

Aztán már csak arra eszmélek fel, hogy az én nevem hangzik el. Itt az idő. Perceken belül fel kell mennem a színpadra és ország-világ előtt énekelnem kell. Most nagyjából úgy érzem magam, mint egy halálraítélt. Mielőtt elindulnék, a fiúk és Treyc bíztatnak és biztosítanak a felől, hogy remek leszek, de nem tudok nekik hinni.

Sajnos hamar megérkezem a színpad mögé és hallom, hogy a kisfilmem már a végénél tart. Szorosabban fonom ujjaim a mikrofon felé, nehogy elejtsem az egész testemen végigfutó remegés végett. Aztán egyszer csak megindul a fal. Számhoz emelem a mikrofont és várom, hogy elinduljon a zene, majd énekelni kezdek és elindulok előre.

Ahogy a dal a végéhez közeleg, én úgy érzem magam egyre felszabadultabbnak. Egyre jobban élvezem és egyre kevesebb bennem a feszültség. Hihetetlen érzés.

Miután az utolsó hangot is kiéneklem, a közönség tapsviharban tör ki. Fel sem tudom fogni, hogy az a sok ember, mind nekem tapsol.

-         Cher – szólított meg Loui – Ez egy nagyon erős előadás volt. Minden pillanatát élveztem. Csak gratulálni tudok hozzá! – mondta, én pedig egy bólintással köszöntem meg, mert annyira örültem, hogy megszólalni sem bírtam.

-         Fantasztikus voltál – kezdte Dannii az értékelésem – Le sem tudtam venni rólad a szemem. Imádtam – fejezte be. Már az ájulás szélén álltam a sok adrenalintól, ami felgyülemlett bennem.

-         Egyet kell értenem az előttem szólókkal. Nagyon jó voltál, minden hangot tisztán ejtettél ki, nem voltak hamis hangok – dicsér meg Simon, mire Cheryl örömében, sikítva ugrik fel székéből.

-         Cher, én már a legelső pillanattól kezdve tudtam, hogy egy sztár vagy, de most megmutattad mindenkinek! Mindent megcsináltál, amit megbeszéltünk, büszke vagyok rád! – be kell vallanom, ez a dicséret esik a legjobban, hiszen Cheryl a mentorom.

-         Milyen érzés volt az első fellépés ezen a színpadon? – jön ide hozzám Dermot.

-         Fantasztikus, el sem tudom mondani mennyire élveztem… - áradozok.

-         Mit mondanál a nézőknek, miért szavazzanak rád? – tette fel következő kérdését.

-         Csak annyit, hogy ha tetszett és úgy gondolják, hogy megért egy sms-t, akkor kérem, küldjék el – nézek a kamerába mosolyogva.

-         Gratulálok a fellépésedhez – köszön el tőlem, utána pedig már szaladok is le a színpadról.

Harry kitárt karokkal vár engem. Azonnal a nyakába ugrok és szorosan fonom karjaim a nyaka köré. Alaposan megszorongatott, majd’ megfulladtam.

-         Fenomenális voltál, a közönség teljesen oda volt érted – mondta, már éppen szóra nyitottam a számat, amikor Treyc a nyakamba ugrott.

Miután ő is elengedett, jött Liam, majd a többi fiú is, egyesével. Jó volt fent a színpadon, de azért örülök, hogy túl vagyok rajta.

Hamarosan a fiúk következnek, amit végig is izgulok. A srácok hangja egyszerűen fantasztikus és így együtt még jobb, ha lehetséges ez egyáltalán. Mikor lejönnek, mindegyiküket jól megszorongatom és gratulálok nekik.

Elérkezünk az adás utolsó negyedéhez, ahol eldől, ki marad, és ki megy. Azt hiszem egyértelmű mindenki számára, hogy az elsőben reménykedem, mint mindenki más itt rajtam kívül.

Felmegyünk kategóriánként a színpadra és várunk. Reménykedünk abban, hogy Dermot száját a saját nevünk hagyja el. Szinte tapintani lehet a feszültséget. Mindenki fél, hogy itt véget ér számára a műsor. Én egyenesen rettegek, de nem csak magamért, hanem a srácokért és Treyc-ért is.

-         Hölgyeim és uraim, elérkezett az idő. Ne feledjék, a tizenhat produkcióból csak tizennégy marad. A mai este folyamán tehát, két produkció esik ki – kezd bele a beszédbe Dermot – Az első továbbjutó… akinek sikerült elnyernie a nézők bizalmát… aki ott lesz jövő héten is a színpadon… Treyc! – az említett örömében felsikított és a nyakamba ugrott. Magamhoz szorítottam és gratuláltam neki. Szívből örültem, hogy ő volt az első, akinek a neve elhangzott. Most már csak a srácokért és magamért kell aggódnom – A második produkció, amely továbbjutott… az nem más, mint… John – megtapsoltam – A harmadik továbbjutó… Aiden – örültem neki, hiszen ő tényleg tehetséges, és mert őt is megkedveltem – Negyedikként jutott tovább… a Diva Fever! Biztos, hogy itt lesz jövő héten is… Cher – mondta. Másodpercek kellettek, hogy felfogjam, az én nevem hangzott el. Sikítva ugrottam mentorom nyakába és alig bírtam visszatartani örömkönnyeimet.

Miután megöleltem Katie-t és Rebbecca-t is, lementem a színpadról. Treyc-vel együtt szurkoltunk a fiúkért. Már a tizenkettedik továbbjutónál tartott, mikor kimondta a nevüket. Akkora megkönnyebbülést még életemben nem éreztem, mint most.

5. Hét

El sem hiszem, hogy eddig eljutottam. Hétről-hétre egyre keményebben dolgozott mindenki és már is félidőnél vagyunk. Ma este van az ötödik élőadás és még mindig ugyan úgy izgulok fellépés előtt, mint az elsőnél…  

Ezen a héten rám tört a honvágy. Eddig is hiányzott a családom, de most a szokásosnál is jobban hiányoztak. Sírni támadt kedvem. Úgy gondoltam átmegyek Harry-hez, hogy legalább ő mellettem legyen. Bekopogtam a szobájuk ajtaján és vártam. Liam nyitotta ki.

-         Szia, Harry bent van? – kérdeztem.

-         Nincs itt, elment Niall-el a boltba – mondta, mire elszomorodtam. Eddig is szarul volt, de most, hogy még Harry sincs itt, pedig a szomszéd szobában lakik, csak még rosszabbul lettem – Valami baj van?

-         Semmi, csak… hiányzik a családom – osztottam meg vele problémámat.

Nem mondott semmit csak megölelt és nekem pont ez kellett most. Nagyon jól esett az ölelése, olyan volt, mint ha hazaértem volna. Percekig álltunk így mielőtt elhúzódtunk volna egymástól. Ugyan még mindig hiányzott a családom, de kicsit jobban éreztem magam. Behívott a szobájukba és beszélgetni kezdtünk.

Valaki bekopogott az öltöző ajtaján.

-         Szabad! – kiáltottam ki.

-         Készen állsz? – jött be Liam.

-         Azt hiszem – bizonytalankodtam.

-         Hidd el, csodás leszel – bíztatott.

-         Köszi, legalább te így gondolod… - erre a mondatomra csúnyán nézett rám.

-         Mi folyik itt fiatalok – rontott be Louis, nyomában a többiekkel.

-         Cher, te következel – tájékoztatott legjobb barátom.

 Vettem egy mély levegőt majd felálltam és elindultam. Mielőtt átléphettem volna a küszöböt, a srácok letámadtak egy csoportos ölelés erejéig. Sok szerencsét kívántak, majd elengedtek. Végigmentem a folyosón, felmentem a lépcsőn és felültem a zongora tetejére. Ma nagyobb rajtam a nyomás a szokásosnál, mivel én nyitom az estét. Mikor a kisfilmem a végéhez ért, elindult a zene én pedig énekelni kezdtem.

Ez az egyik kedvenc dalom és ezért szerencsés vagyok, mert így könnyebb volt megtanulnom. A szöveget már amúgy is tudtam, így már csak a dallamváltoztatásokat és az új hangnemet kellett megtanulnom.

Élveztem a színpadi jelenlétet. Minden alkalommal egyre jobban. Azt hiszem, ezen a héten fogtam fel igazán, hogy mennyire akarom is én ezt. Hihetetlen számomra, hogy ennyien támogatnak és szeretnek. Az elején el sem tudtam képzelni, hogy eddig eljussak, és most itt vagyok.

Mikor vége lett a dalnak, csakúgy, mint eddig mindig, hatalmas tapsot kaptam a közönségtől.

-         Cher, ez nagyszer volt. Tetszik az új stílusod és úgy gondolom, te vagy az egyik legesélyesebb versenyző – mondta Loui, mire én megdöbbentem. Nagyon jól estek szavai, hiszen az elmúlt hetekben sok kritikát kaptam amiatt, hogy inkább rappeltem, mint énekeltem.

-         Tudod, hogy szeretem, amit csinálsz, de nem ez volt a legjobb előadásod. Csalódott vagyok, mert volt benne egy-két hamis hang. Többet várok el tőled… - értékelt Dannii.

-         Nézd, eddig minden héten nagyszer voltál, a múlthéten mindenkinél jobb voltál, de most úgy érzem, hogy ez csak az eredeti szám utánzása volt – mondta Simon, mire a közönség kifütyülte.

-         Szerintem meg nem volt utánzás. Eredeti voltál és tökéletesen adtad elő – védett meg Cheryl.

-         Mit szólsz a mentorok véleményéhez? – jött oda hozzám Dermot.

-         Köszönöm, hogy elmondták mi nem tetszett nekik, így jövő héten majd kijavíthatom a hibáimat – válaszoltam őszintén.

-         A héten felreppentek a pletykák miszerint te és Aiden együtt vagytok… - vezette be a következő kérdést – Mondanál erről valamit?

-         Nos, igen. Elmentünk együtt vásárolni, mert mi voltunk soron. Nagyon jóban vagyunk, ő is a legjobb barátaim egyike, de semmi több nincs köztünk – mondtam el az igazat.

-         Ha azt akarják, hogy Cher tovább jusson, akkor küldjék el telefonszámunkra sms-ben az 1-es kódot – fordult a kamerák felé – Hölgyeim és uraim, Cher Lloyd – mutatott rám, majd én lesétáltam a színpadról.

Az egész este folyamán feszült voltam. Úgy éreztem ma valami rossz dolog fog történni. Nem tudtam, hogy mi lesz az, de féltem. Talán kiesek vagy a fiúk esnek ki, esetleg Treyc vagy Aiden. Bármelyik is történik meg, fájni fog. Ők a második családom és nem akarom, hogy elmenjenek.

Mind a hárman fantasztikusan szerepeltek, csakúgy, mint eddig mindig. Aztán ismét elérkezett a kiszavazás ideje. Rettegve mentem fel a színpadra, hiszen a mentorok nem voltak megelégedve velem és, ha párbajra kerül a sor, akkor engem fognak hazaküldeni.

-         A tíz produkcióból csak nyolcan jutnak tovább biztosan a következő élő adásba, két produkciónak pedig párbajoznia kell – mondta Dermot – Az első továbbjutó… Aiden! – örömömben majdnem felsikítottam. Megölelte a saját kategóriájában lévőket majd lement a színpadról – Másodikként jut tovább… és biztosan itt lesz jövő héten is… Rebbecca! – mikor meghallotta a nevét, a nyakamba ugrott örömében, én pedig mosolyogva gratuláltam neki – A jövő héten is bizonyíthat… Matt! – Dannii sikítva ugrott mentoráltja nyakába – Velünk marad… a One Direction! – hatalmas kő esett le a szívemről, mikor meghallottam a nevüket – Ötödik továbbjutónk… Paige! – számoltam és rájöttem, hogy már csak három biztos továbbjutó van. Ha lehetséges most még inkább kétségbe estem… - Hatodikként jutott tovább… Cher! – a megkönnyebbülés, amit akkor éreztem, mikor meghallottam a nevem, leírhatatlan.

Könnyekkel küszködve borultam mentorom nyakába. Cheryl után Treyc-t öleltem meg és bíztattam. Mikor leértem a színpadról, hatan öleltek át egyszerre. Miután kiörömködtük magunkat, figyelmünket a színpadra irányítottuk.

-         Az utolsó biztos továbbjutó pedig… Mary! – könnyek szöktek a szemembe mikor nem Treyc neve hangzott el.

Ő és Katie fog párbajozni. Mihelyst leértek a színpadról odamentem hozzá és megöleltem.

-         Meg fogod nyerni a párbajt! Érted? Tovább fogsz jutni! – mondtam szinte már hisztérikusan.

Ő a legjobb barátnőm, nem akarom, hogy elmenjen, hogy összetörjön az álma. Ha valaki, akkor ő tényleg szeretné megnyerni ezt a versenyt és meg is érdemelné.

A reklám után elérkezett a párbaj. Katie kezdte, majd utána Treyc énekelt. Mind ketten jók voltak, de Treyc volt a jobb és ezt nem csak azért gondolom így, mert elfogult lennék vele.

-         Eljött a szavazás ideje – mondta Dermot – Simon, kit üldesz haza?

-         Nehéz döntés – kezdi az imént említett személy – Mind ketten fantasztikus énekesnők vagytok… De azt hiszem jövő héten én Katiet szeretném itt látni. Tehát Treyc, téged küldelek haza - megfagyott ereimben a vér. Az nem lehet, hogy kiessen.

-         Cheryl – szólította fel mentoromat a műsorvezető.

-         Sajnálom, de én nem tudok és nem is akarok dönteni. Nem kérhetitek tőlem, hogy válasszak – mondta könnyekkel küszködve.

-         Rendben. Dannii?! – fordult felé.

-         Katie-t küldöm haza – döntését nem indokolta.

-         Loui?! – szólítja meg az utolsó mentort.

-         Nem gondoltam volna, hogy ma ti fogtok párbajozni. Legszívesebben mind kettőtöket továbbjuttatnám, de mint tudjuk, ez lehetetlen. A szívemre kell hallgatnom és az azt mondja, hogy ma… Treyc megy haza. Sajnálom – mondta ki a végítéletet.

7. Hét

Az utóbbi két hét elég rosszul telt számomra. Két héttel ezelőtt kiesett Treyc, múlthéten pedig Aiden. Ezen a héten, mikor nem próbáltunk, az időm nagy részét a srácokkal töltöttem. Közülük is leginkább Liam-el, mert őt nem zavarta a folytonos nyávogásom és próbált jobb kedvre deríteni, ami sikerült is.

Ma én vagyok a második fellépő, ezért mikor a mentorok Matt produkcióját értékelik, beállok a színpad mögé. Mihelyst elhagyta a színpadot, én felmentem és felmásztam a lépcsőre, amit kitettek nekem. Leültem az egyik lépcsőfokra és vártam a kisfilmem végét.

„Nehéz volt ez a hét számomra, hiszen az egyik legjobb barátom esett ki a múlt adásban… Mivel még mindig kapok megjegyzéseket arról, hogy tudok-e énekelni vagy sem, ezen a héten csak énekelni fogok... Cheryl sokat segít nekem, olyan, mint ha a nővérem lenne…”

Mikor elkezdődött a zene, a közönség elcsendesedett én pedig énekelni kezdtem. Beleadtam mindent, hogy jó legyen.

 Büszke voltam magamra, minden hangot sikerült kiénekelnem és minden úgy ment, ahogy elterveztük. Cheryl állva tapsolt nekem.

-         Cher, ez egy remek dalválasztás volt, de amikor láttam az első előadásodat, úgy gondoltam egy remek popsztár lehet belőled, de ez nem azt bizonyította – a közönség „hú-zni” kezdett.

-         Én úgy gondolom, ez fantasztikus volt. Egyáltalán nem értek egyet Loui-val. Semmi baj nem volt ezzel az előadással – dicsért Dannii.

-         Miért tetszett nekem ez az előadás? Azért, mert bebizonyítottad, hogy neked igen is itt a helyed és, hogy igen is tudsz énekelni. Nagyszerű voltál – mondta Simon, mire levakarhatatlan mosoly lett az arcomon.

-         Nagyon tetszett. Szeretlek, mert eredeti vagy. Tudsz énekelni, rappelni, táncolni és minden megvan benned ahhoz, hogy popsztár legyél – mondta el véleményét Cheryl is.

-         Mit szólsz Loui véleményéhez? – kérdezte Dermot.

-         Én úgy éreztem, hogy jól ment, de ha szerinte nem így volt, akkor tiszteletben tartom a véleményét – vontam meg a vállam.

-         Hölgyeim és uraim, Cher Lloyd! – ez volt a végszó számomra, ezért lementem a színpadról, miközben a közönségnek integettem.

Hamar elérkezett az este vége. Mielőtt felmentünk volna a színpadra, a srácokkal szerencsét kívántunk egymásnak és egy csoportos ölelést tartottunk.

-         A nyolc versenyzőből csak heten juthatnak tovább, egy pedig végleg elbúcsúzik a műsortól… - mondta el a már oly’ sokszor hallott mondatot Dermot – Elsőként jut tovább… Katie! – a lány örömében felsikított, megölelte Cheyl-t, majd lement a színpadról – Jövő héten is itt lesz velünk… a One Direction! – a srácok ordítva fogták közre mentorukat, majd elhagyták a színpadot. A nevek sorban hangoztak el és én már csak azt vettem észre, hogy hárman maradtunk a színpadon – Az utolsó biztos továbbjutó pedig… Wagner!

Megdöbbentem. Azt hittem jó voltam és most kiderül, hogy Paije ellen kell párbajoznom. Dermot beszélt még valamit, de nem figyeltem rá. Csak azon kattogott az agyam, hogy számomra itt véget ér a verseny. Nem akarok kiesni, de esélytele, hogy én jussak tovább Paije-el szemben.

Mikor lementem a színpadról, a fiúk vártak rám, de én elmentem mellettük és bezárkóztam az öltözőbe. Kopogtattak és kérték, hogy engedjem be őket, de nem akartam most senkivel sem beszélni. Aztán meghallottam Cheryl hangját. Kérte, hogy engedjem be és meg is tettem.

-         Cher, szedd össze magad! A párbaj dalod nagyszerű, biztos vagyok benne, hogy tovább jutsz! – ölelt magához.

-         Félek… - pillanatnyilag ezt az egy szót tudtam kinyögni.

-         Tudom és megértem, de most erősnek kell lenned. Ha sírsz, csak rontasz a helyzeten. Próbálj megnyugodni és az éneklésre koncentrálni – bíztatott.

Ekkor bekopogott egy statiszta és szólt, hogy vége a reklámnak, kezdődik a párbaj. Paije kezdte, én pedig ott álltam a színpad mögött, amíg ő énekelt. Úgy féltem, mint még eddig soha. Nagyon jó hangja van.

Aztán elhangzott az én nevem és szétnyílt a fal előttem. Előre léptem és énekelni kezdtem.

Mikor megláttam Cheryl szemében a könnyeket, majdnem én is elsírtam magam. Az utolsó hangoknál el is csuklott a hangom az elfojtott sírástól.

Miután véget ért a dal, feljött a színpadra Dermot és Paije is.

-         Itt az idő, hogy a mentorok eldöntsék, ki marad, és ki megy – szólalt meg a műsorvezető – Simon, kit küldesz haza?

-         Két nagyszerű előadó áll most előttünk, de sajnos dönteni kell. Az én döntésem pedig az, hogy Paije-t küldöm haza – mondta ki ellenfelem nevét, mire kicsit megkönnyebbültem.

-         Cheryl, te kit küldesz haza? – kérdezte Dermot.

-         Mind ketten nagyszerűek vagytok, de úgy gondolom, hogy Cher végig jobban teljesített, tehát Paije-t küldöm haza – reménykedni kezdtem. Ha Loui az én nevemet mondja, akkor továbbjutok.

-         Dannii?! – szólította meg.

-         Sajnálom Cher, de téged küldelek haza – mondta kertelés nélkül. Megértem őt, a helyében én is a saját mentoráltamat védeném, de igazából Paije megérdemli a továbbjutást.

-         Loui?! – feszülten figyeltem.

-         Paije-t küldöm haza – mondta egyből, indokolatlanul.

Egyszerre könnyebbültem meg és lett bűntudatom. Valakinek azért tört össze az álma, mert én továbbjutottam. Odamentem hozzá és megöleltem. Bocsánatot kértem tőle, majd sírva hagytam el a színpadot.  

A hozzám legközelebb lévő ember – ez esetben Liam – nyakába ugrottam és zokogni kezdtem. Így jött ki rajtam a sok feszültség, félelem és miegymás. Liam nem szólt semmit, csak szorosan ölelt magához és simogatta a hátam.

9. Hét

Az elmúlt két hét remekül telt. Bár már két dalt kellett előadnunk és emiatt kétszer annyit kellett dolgoznunk, még is mindenki jobban érezte magát, mert már közel a cél. Viszont történt egy furcsa dolog is ezen a héten…

A konyhában ülök teljesen egyedül és süteménnyel tömöm magam, amit anyukám küldött. Már mindenki evett belőle így eltulajdonítottam a maradékot. Már majdnem mindet megettem, mikor bejött a konyhába Liam és röhögni kezdett.

-          Mi ilyen vicces? – kérdeztem értetlenkedve.

-         A szádon… maradt egy kis… hab – röhögött tovább. Megtöröltem a szám – Még mindig ott van – újra próbálkoztam – Várj, majd én – jött oda hozzám.

Óvatosan letörölte, de nem húzta el a kezét. Végigsimított az arcomon, majd fejével lassan közelíteni kezdett felém. Hirtelen azt sem tudtam mit tegyek. Liam egyre csak közeledett én pedig meg voltam dermedve. Nem arról van szó, hogy nem szeretném, de nem is tudom…Már csak milliméterek választották el egymástól ajkainkat.

-         Mi a helyzet fiatalok – kiáltotta el magát Louis, mire zavartan ugrottunk el egymástól.

Azóta erről nem is beszéltünk. Úgy tettünk, mint ha meg sem történt volna ez a kis incidens, de engem nem hagyott nyugodni. Elgondolkoztatott, hogy érez-e irántam valamit, vagy csak úgy… jött ez a dolog.

Ma Rebbecca kezdett, utána jött Mary, Matt majd én. Ideges voltam, hiszen az utolsó négybe jutás a tét. Mikor szétnyílt a fal, kisétáltam és vártam, hogy elkezdődjön a zene.

Élveztem az előadást. Imádom Bruno Mars-t és a zenéit. Öröm volt az ő egyik dalát énekelni. Mikor a dalnak vége lett, a közönség állva tapsolt nekem. Egyszerre volt megható és fantasztikus.

-         Cher, tetszett a dalválasztás, szeretem a hangod, szeretem a stílusod. Nagyszerű voltál – dicsér Loui.

-         Kivételesen egyet kell értenem Loui-val. Nagyon jó voltál. Magasan megugrottad azt a bizonyos lécet – mosolyogva köszöntem meg Dannii-nak.

-         Ez egy nagyon erős előadás volt. A múlt hét után végre megint olyan voltál, mint a legelején. Remélem sikerül valóra váltanod az álmodat, de nem hiszem, hogy ezzel megnyerhetnéd a versenyt – a közönség „fúj-olt” erre a kritikára, én padig csak bólogattam. Majd a második dalommal megmutatom neki, hogy igen is meg tudom nyerni ezt a versenyt.

-         Nem értek egyet Simon-vel. Szerintem nagyszerű voltál és meg tudod nyerni ezt a versenyt. És azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy 17 éves eddig eljutni, nem kis dolog! – fejezte be az értékelést Cheryl.

-         Cher, most aztán kaptál hideget, meleget. Hogy érzed magad? – kérdezte Dermot.

-         Remekül. El sem tudom hinni, hogy benne vagyok a legjobb ötben… - és tényleg így van. Igaz, hogy meg akarom nyerni ezt a versenyt, de ha ma kieset, azt sem fogom bánni.

Miután lementem a színpadról, már mentem is az öltözőbe, hogy átvegyem a ruháimat a következő számhoz. mire végeztem, a fiúk is leértek a színpadról.

Egy rövid reklám után elkezdődött a második kör. Ismét hamar elérkeztünk az én előadásomhoz. Ezt jobban vártam, mint az előzőt, egyrészt, mert be akarom bizonyítani Simon-nek, hogy ott a helyem a döntőben, másrészt, mert ez a dal közelebb áll a szívemhez.

Kiálltam a színpad közepére és énekelni kezdtem a megfelelő időben.

Eddig ezt az előadást élveztem a legjobban. Amikor Cheryl kitalálta ezt a tüzes dolgot, nagyon lelkes lettem. Imádom ezt a dalt és örülök, hogy elénekelhettem.

-         Ez egy nagyon okos dalválasztás volt, illett a hangtónusodhoz. Nagyon tetszett a rap rész. Imádtam ezt a produkciót! – mondta Loui.

-         Nekem nem tetszett ez a dalválasztás. A rap része jó volt, de a többi nem volt eredeti… - mondta el véleményét Dannii.

-         Nem volt túl jó választás Eminem és Rihanna közös dala, de látszott, hogy sokat dolgoztál rajta. Örüök, hogy annál maradtatok, ami a legjobban áll neked. Összességében ez egy jó előadás volt – dicsért meg Simon.

-         Szerintem nagyon jó voltál és remélem a nézők is így gondolják – mondta Cheryl.

Váltottam még pár szót Dermot-val, majd lementem a színpadról. Most már csak várnom kell és reménykednem, hogy elég szavazatot kapok a továbbjutáshoz.

Egy órával később elérkezett az idő. Mindannyian felmentünk a színpadra és reménykedtünk, hogy meghalljuk a saját nevünket, mint továbbjutó.

-         A helyzet ugyan az, mint eddig. Most még öt versenyző van itt, de perceken belül búcsút veszünk az egyiktől az évad utolsó párbajával – mondta Dermot – Tehát, az első továbbjutó, aki ott lesz a döntőben… One Direction! – a fiúk ugrálni és ordítozni kezdtek örömükben. Harry idejött hozzám, felkapott a földről és megpörgetett, majd lementek a színpadról – A második személy, aki jövő héten esélyt kap… Rebbecca! – az imént említett megölelte Cherylt, aztán engem, majd távozott a színpadról – Még három versenyző áll a színpadon, de közülük már csak egy jut tovább párbaj nélkül – megszorítottam Cheryl kezét és vártam a nevet – Aki a nézői szavazatok alapján ma este tovább jut… és ezzel megússza a párbajt… az nem más, mint… Matt! – tehát másodjára is párbajoznom kell.

Nem mondom, hogy nem félek attól, hogy kiesek, de nyugodtabb vagyok, mint legelső alkalommal. A párbajdalomat most sokkal többet gyakoroltuk, mint legutóbb és úgy érzem jobban is megy.

Most is – mint legutóbb – egyenesen az öltözőbe mentem, de ezúttal nem zártam be magam után. Pillanatokkal a megérkezésem után Liam lépett be az ajtón és sietett hozzám. Felhúzott a székről, amin ültem és magához szorított. Valahogy az volt az érzésem, hogy ő jobban aggódik amiatt, hogy kiesek, mint én.

-         Ha ki mersz esni… - kezdte fenyegetően, de nem fejezte be.

-         Akkor sem lesz semmi, ha kiesek. Inkább annak örülök, hogy eddig eljutottam – mosolyogtam rá.

-         Ne add fel ilyen könnyen. Nem eshetsz ki! – mondta, majd arcával közelíteni kezdett felém. Már majdnem megtörtén, amikor benyitottak a srácok.

-         Megzavartunk valamit? – kérdezte Harry, kaján vigyorral az arcán.

-         Nem, semmit – húzódtam el nyugodtan Liam-től. Nem akartam, hogy észrevegyék, mennyire zavarban vagyok ezért a tükör felé fordultam.

-         Szeretnénk, ha tudnád, hogy mi hiszünk benned – jött ide hozzám Niall, mire megöleltem.

A reklámnak hamarosan vége lett, így mennem kellett. A párbajt Mary kezdte. Mikor beálltam a színpad mögé, rám tört az ijedtség. Azt hiszem most fogtam fel igazán, hogy mennyi minden is függ attól, hogy most, hogyan teljesítek. Megszeppenten indultam el a színpad közepe felé, mikor szétnyílt előttem a fal.

A dal végére úrrá lett rajtam a sírhatnék. Feljött a színpadra Dermot és Mary, majd vártuk a mentorok döntését.

-         Itt az idő, hogy megtudjuk, ki jut tovább… Loui, kit küldesz haza? – fordult az említett irányába.

-         A saját mentoráltam mellett döntök, tehát Cher-t küldöm haza – mondta el döntését, ami várható volt.

-         Dannii?! – szólította fel Dermot.

-         A mellett az ember mellett döntöttem, aki előtt nagyobb jövőt látok és ez Cher. Sajnálom Mary, de neked kell hazamenned – hálás tekintettel néztem az előttem ülő nőre.

-         Cheryl?!

-         Én is a saját mentoráltam mellett döntök. Mary-nek kell hazamennie – ha most Simon azt mondja, hogy Mary menjen tovább, akkor továbbjutok.

-         Simon?!

-         Nem köntörfalazok. Cher-t szeretném jövő héten a színpadon látni – hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtam.

Nem tudtam elhinni, hogy Simon mellettem döntött. Hihetetlenül hálás voltam neki abban a pillanatban. Miután megöleltem Mary-t lefutottam a színpadról, egyenesen Harry karjaiba. Végigöleltem az összes fiút, utoljára Liam maradt, aki se szó, se beszéd felkapott, majd megcsókolt. Meglepődtem és pár pillanatra megdermedtem, de aztán eljutott az agyamig, hogy csinálni kéne valamit, így viszonoztam csókját. A többi fiú hangosan „hú-zni” kezdett, de nem foglalkoztunk velük.

10. Hét

Ma és holnap van/lesz a döntő. Ma kiesik valaki és holnap a három megmaradt ember között dől el, hogy ki nyer. Nagyon izgatott vagyok. Liam és én múlt hét szombat óta egy párt alkotunk. Próbáljuk a lehető legtöbb időt együtt tölteni, bár a sok próba miatt ez nem nagyon megy, de holnap úgy is vége lesz ennek az egésznek és több időnk lesz egymásra.

Ezen a héten hazalátogattunk. Hatalmas felhajtás fogadott. Rengetegen vártak. Még tűzijátékot is csináltak a tiszteletemre. El sem tudtam hinni. Sokan kértek tőlem aláírást és képeket. Nagyon tetszett ez az egész.

Ma is két dalt adunk elő, csakúgy, mint az utóbbi néhány adásban.. Az egyiket egy sztárral, amit már nagyon várok. Az egyik kedven előadómmal lesz szerencsém egy színpadra lépni. Már ezért megérte jelentkezni erre a versenyre.

Mikor végeztem az öltözéssel, átmentem a fiúk öltözőjébe. Ők még nem voltak teljesen kész.

-         Harry, beszélhetnék veled? – kérdeztem.

-         Persze, mondjad – jött közelebb.

-         Lehetne négyszemközt? – néztem körbe a szobában.

-         Menjünk ki a folyosóra – fogta meg a kezem – Baj van? – kérdezte azonnal, mihelyst kiértünk.

-         Nem, nincs semmi baj – mosolyodtam el. Jól esett, hogy aggódott értem – Csak szerettem volna megköszönni, hogy rábeszéltél erre az egészre. Ha te nem vagy, akkor csak otthonról figyelném ezt az egészet. Nem élhetném át ezt a csodát és Liam-vel sem találkoztam volna. Szóval köszönöm! Te vagy a világ legjobb, legjobb barátja – mondandóm befejeztével nem szólt semmit csak magához ölelt.

-         Öhh… srácok, ez olyan megható – mondta lebigyeszett ajkakkal Louis.

-         Szóval hallgatóztatok… - néztem rá „mérgesen”.

-         Nem, dehogy. Én csak… mi csak… szóval… és akkor… - hebegett össze vissza, mire elnevettem magam.

-         Srácok, ti jöttök – szólt egy statiszta.

-         Sok szerencsét – köszöntem el tőlük. Odamentem Liam-hez és adtam a szájára egy puszit – Hogy jól sikerüljön az előadás – kacsintottam rá.

Sajnos nem lehettem ott, amikor lejöttek a színpadról, mert én voltam a következő. A dalt a mentorok asztaláról kezdtem, ami nagyon tetszett. Mindig is ki akartam próbálni, milyen lehet az asztalukon állva énekelni.

Szeretek gyorsabb számokat énekelni, mert az mindig feldobja a kedvem, nem mint hanem lenne már egyébként is jó hangulatom… Sok táncos táncolt a színpadon és egyszer-egyszer én is bekapcsolódtam hozzájuk.

-         Cher, imádtam a dalválasztást és a hangodat. Ez egy briliáns előadás volt. Megérdemled, hogy eljutottál ide, a döntőbe! – dicsért meg Loui mikor vége lett a dalnak.

-         Én csak annyit mondanék, hogy gratulálok – mosolygott rám Dannii.

-         Cher, azt kell mondanom, hogy ez volt az összes fellépésed közül a legjobb. Minden a helyén volt. A hangok, a dalválasztás, az előadásmód, minden! – a közönség hangos éljenzésbe kezdett.

-         Hát, Cher, ezt is megéltük. Simon nem kötött bele a produkciódba. Én hihetetlenül büszke vagyok rád, hogy eddig eljutottál és, hogy ilyen színvonalas előadásokat produkáltál mindvégig. Remélem holnap is megmutathatod, hogy mit tudsz – fejezte be végül Cheryl.

-         Cher, milyen érzés itt lenni az elődöntőben? – kérdezte Dermot.

-         Nem tudom, én még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy itt vagyok… - ez most kicsit hülyén hangzott, de így van.

Az idő gyorsan telt és már csak azon kaptam magam, hogy ismét a színpad mögött állok, és arra várok, hogy szétnyíljon a fal. Ezt az előadást vártam egész héten. A színpad elejére sétáltam majd énekelni kezdtem.

Csodálatos élmény volt Will i am-el énekelni. Ezt az érzést, amíg élek nem felejtem el. Most kivételesen a mentorok nem mondtak véleményt, csak Dermot kérdezgetett minket a közös munkáról.

És eljött ez is, az igazság pillanata. Most kiderül, hogy felléphetek-e holnap versenyzőként vagy sem. Testem, lelkem remeg a félelemtől. Már mindannyian a színpadon állunk és csak az eredményre várunk.

-         Holnap már csak hárman léphetnek fel a jelenlévők közül. A nézők döntöttek… Elsőként jutott tovább… Matt – mondta Dermot, mire a közönség üdvrivalgásban tört ki – Másodikként jutott tovább… Rebbecca! – tehát vagy a srácok, vagy én – Harmadik továbbjutónk… - kérlek, ne én legyek! – Aki biztos, hogy itt lesz velünk holnap is… – ránéztem a srácokra és láttam, hogy ők is félnek – Esélyt kap rá, hogy megnyerje az x-factort… a One Direction – egyszerre könnyebbültem meg a név hallatán és öntött el a csalódottság.

Megérdemelték, hogy ők jussanak tovább, végig jobb teljesítményt nyújtottak, még is kicsit fáj a tudat, hogy nem voltam elég jó. Odamentem hozzájuk és szívből gratuláltam nekik. Majd ki ugrottak a bőrükből örömükben, ugyan akkor a szemükben ott volt a sajnálat irántam. Mielőtt elhagyták volna a színpadot, megöleltem őket és Liam-nek adtam egy puszit a szájára.

-         Cher, mit érzel most? Min megy át ilyenkor az ember? – jött ide hozzám Dermot.

-         Kicsit csalódott vagyok, de örülök, hogy sikerült eddig eljutnom! Az elején még csak annyi volt az álmom, hogy bejussak az élőadásba és most itt állok negyedikként. Ez felülmúlja minden elképzelésemet! Köszönöm mindenkinek, aki támogatott és bíztatott, de legfőképpen Cheryl-nek szeretném megköszönni, hogy segített felkészülni minden héten és, hogy mindenben mellettem állt! – fejeztem be végül.

-         Gratulálok! – mondta Dermot én pedig elhagytam a színpadot.

Igaz, hogy nem nyertem meg az x-factort, mert én ennél sokkal többet nyertem. A műsor megtanított arra, hogy soha ne adjam fel, hogy nem felelhetek meg mindenkinek és, hogy kemény munkával bármit elérhetek. A műsor révén sok igaz barátra tettem szert, akik még úgy is törődtek velem – és én is velük – hogy igazából ellenfelek voltunk. Ez az egész csak megerősítette a Harry-vel való kapcsolatomat, már ha ez lehetséges és lett egy csodálatos barátom is, akire mindig számíthatok és szeret.  Ezzel a műsorral, sokkal többet nyertem, mint egy lemezszerződés és pénz, mert egy életre szóló tapasztalatot nyertem!

Tudom, hogy a közepétől el lett kapkodva és valószínűleg tele van helyesírási hibákkal (nem néztem át), de mivel idő szűkében voltam, csak ennyit tudtam nyújtani. Remélem azért így is tetszett nektek! :)
Mindenkinek szeretnék kellemes húsvétot és szünetet kívánni. :)
Angi xx