20. rész

Sziasztok Drága Olvasók!

Tudom elég késő van már, de nem tudtam hamarabb befejezni...

Köszönöm szépen a kommenteiteket, nagyon jól esett, hogy ennyien írtatok! :D

Nos... nem tudom mennyi helyesírási hiba/elgépelés van benne, mert nem olvastam át, örültem, hogy végre kész, szóval előre is bocsánat értük.

Na, de nem is húzom tövább az időt.

Jó olvasást!

Angi xx

20. rész

Azért remélem nincs harag!

-         Jövő hét pénteken hazautazom pár napra a családomhoz és anya kérte, hogy vigyelek magammal… szóval szeretnélek megkérni, hogy gyere velem – nézett rám kérőn.

-         Mi? Meséltél rólam anyukádnak? – lepődtem meg.

-         Igen – pirult el – De nem ez a lényeg.

-         Nem tudom Niall. Addig még meg is kéne gyógyulnom, meg szabadságot kéne kivennem, amit nem is biztos, hogy megkapnék, ráadásul mit keresnék én nálatok? Nem vagyok családtag, még a barátnőd sem és gondolom régen láttad már utoljára a családodat, nem szeretnék zavarni – érveltem.

5 nappal később…

Hát igen, Niallnek sikerült rávennie az utazásra, bár még mindig nem értem, hogy-hogy. Semmi keresnivalóm nekem Mullingarban. Ha a barátnője lennék, akkor megérteném, hogy el akar vinni, de mi csak barátok vagyunk. Jó, mondjuk Ayden szüleit is ismerem… de akkor is, őt már egy éve ismertem, mikor bemutatott a szüleinek, Niallt meg még csak nem teljesen két hónapja. Mindegy ezen most már kár gondolkoznom. A repülőjegyek már meg le vannak foglalva, a terv, hogy-hogyan ne lássam magam viszont egy újságban, elkészült. Minden elő van készítve. Már a bőröndömbe is bepakoltam a szükséges dolgokat, ami erre a négy napra kellhet, és akár melyik pillanatban megérkezhet a taxi, amit hívtam.

Mivel jó benyomást szeretnék kelteni, próbáltam olyan ruhát felvenni, ami elég szolid, de azért még is csinos.

 

Nem akarom, hogy valami kis fruskának nézzenek, aki a pénzért barátkozik Niallel, nem lenne túl szerencsés dolog…

Mihelyst meghallottam a taxi dudájának hangját, felpattantam a kanapéról, megfogtam a bőröndömet és már mentem is. Miután sikeresen bezártam az ajtót és a kaput is, beszálltam a taxiba és elmondtam úti célomat. Hamar oda értünk. Kifizettem a kért összeget, kiszedtem a csomagtartóból a bőröndömet és már be is mentem. Fél órám volt a repülő indulásáig, ezért odamentem az egyik pulthoz.

-         Jó napot! – köszöntem.

-         Jó napot! Miben segíthetek? – kérdezte egy álmosollyal, amit értékeltem, mert legalább próbálkozott úgy tenni, mint aki nem unja ezt az egészet.

-         Loreen Hoover névre van lefoglalva egy jegy a Mullingari járatra, ami fél tizenkettőkor indul – hadartam el az adatokat.

-         Értem, pillanat – pötyögni kezdett a számítógéphez tartozó billentyűzeten, majd a pult alól elővett egy jegyet – Kérem, ezt írja alá – nyújtott felém egy tollat és egy lapot. Gyorsan aláfirkantottam és visszaadtam neki, ő pedig átnyújtotta nekem a jegyem.

-         Köszönöm! Viszlát – köszöntem el, majd miután megnéztem, hogy hányas terminálról indul a gépem, elindultam.

Tíz perccel a gép indulása előtt már a repülőgép lépcsőjén mentem fel, hogy elfoglalhassam a helyem. Egy segítőkész stewardess segítségével perceken belül meg is találtam.

-         Szia, bocsi, beülhetnék? Ide szól a jegyem… - szólítottam meg Niallt úgy, mint ha nem is ismerném. Nem szeretnék kockáztatni, nem sülne el jól egyikünk számára sem, ha eljutna a hír Markhoz…

-         Persze – állt fel, hogy át tudjak menni előtte.

Köszönés képen rá mosolyogtam, aztán többet a repülőút alatt egymáshoz sem szóltunk. Egyébként az út csak egy órás volt, amit zenehallgatással töltöttem el. Élveztem a repülés minden percét. Gyönyörűek voltak a felhők és a városok olyan magasságból. Mindig is szerettem repülni igaz ez még csak a hatodik alkalom.

A repülőtéren hatalmas tömeg volt. Tele volt One Directionos pólókat viselő lányokkal a hely, nyílván Niallt várták. Szó nélkül indultunk el két különböző irányba a leszállást követően. A terv az volt, hogy én taxival megyek el az általa megadott címre, tehát hozzájuk, érte pedig a bátyja jön ki. Miután sikerült megtalálnom a bőröndrengetegben a sajátomat, kimentem a reptér épületéből és taxi után kutattam tekintetemmel. Szerencsére néhány percen belül találtam is egyet.

**

Bőröndömmel a kezemben álltam a hatalmas ház előtt. A ház falai barack színben pompáztak, az udvarnak csak kis része látszott, gondolom, a többi része a ház mögött terül el. Viszont ami látszott, az valami káprázatos volt. Olyan zöld füvet, mint ami ott volt, még életemben nem láttam és olyan szép virágokat sem, amik a járda két oldalán helyezkedtek el.

Be kellett volna csöngetnem, jelt adnom, hogy itt vagyok, de nem mertem. Féltem, hogy Niall családja nem fog kedvelni, hogy ellenszenves leszek majd nekik. Ha tehetném, inkább utaznék haza a legelső járattal, ami Londonba tart, de nem tehetem, Niallnek már megígértem, hogy itt leszek és a végén még aggódna értem, hogy hová tűntem, mivel tuti, hogy utána nem mernék még csak telefonon sem szólni neki, nemhogy szemtől szembe…

-         Szia! Segíthetek valamiben? – zökkentett ki egy kedves hang, bambulásomból. Mikor megláttam, hogy annak a háznak a kapujából szólt az illető, ahonnan épen el akartam menekülni, még az ütő is megállt bennem.

-         Én… szóval… vagy is… szóval én Loreen vagyok – nyögtem ki nehezen a nevem az előttem álló rövid, szőke hajú, tőlem pár centivel alacsonyabb, kedves kinézetű nőnek, aki sejtésem szerint Niall anyukája.

-         Áá… te vagy Niall barátnője, örülök, hogy végre megismerhetlek, én Maura vagyok Niall anyukája – mutatkozott be.

-         Mi nem járunk, csak barátok vagyunk – világosítottam fel.

-         Oh… akkor bocsánat, csak amikor Niall mesélt rólad, azt hittem, hogy együtt vagytok… - szabadkozott.

-         Semmi baj, csak gondoltam, jobb, ha még most tisztázom… - kicsit kínos volt a szitu, de volt már rosszabb is…

-          Na, de ne álldogáljunk itt a kapuban, gyere be – állt félre a kapuból, hogy be tudjak menni.

**

Hamarosan megérkezett a két fiú is és amíg Niall az anyukáját ölelgette, addig a bátyja, Greg bemutatkozott. Ezt követően leültünk ebédelni. Nagyon finom volt minden, a végére már majd ki pukkadtam annyit ettem. Evés közben sokat beszélgettünk, Niall családja nagyon kedves. Rögtön úgy kezeltek engem, mint ha már vagy ezer éve ismernének engem és ennek nagyon örültem, kicsit meg is könnyebbültem, mert úgy tűnt szimpatikus vagyok nekik. Miután végeztünk az evéssel, Niall megmutatta nekem az ideiglenes szobámat. Nagyon tetszett. A szoba falai zöldek voltak, volt benne egy szekrénysor, egy ágy mellette éjjeliszekrénnyel és egy tévé. Nem nagy és nem csicsás, épen olyan amilyennek lennie kell, otthonos.

-         Nagyon kedves az anyukád – fordultam Niall felé mosolyogva – Hasonlít az enyémre – szomorodtam el egy kicsit, de nem mutattam – Tudod, biztos vagyok benne, hogy kedvelt volna téged, ugyan is imádta, ha főzhetett. Minden étkezéskor tele tömött – mosolyodtam el az emlékre. Láttam rajta, hogy nem tudja, mit mondjon, ezért mást témára váltottam – Na, de most már szeretném látni a szobádat!

**

Egész délután a szobájában voltunk, az ágyán ültünk és beszélgettünk. Sok dolog szóba került, de legfőképpen gyermekkori élményeink. Rengeteg vicces történetet mesélt el magáról és én is elmondtam azt a kevés boldog gyerekkori élményem, ami volt, a többit inkább nem meséltem el…

Vacsora után, amíg Niall fürdeni volt, leültem Greggel a nappaliban kártyázni. Az összes játékot én nyertem, a végén már azzal gyanúsítgatott, hogy csalok. Persze ez nem így volt így egy kis „vita” alakult ki köztünk, ami nevetésbe torkollott. Aztán ciki történeteket kezdett el mesélni öccséről.

Másnap a városban voltunk és ellátogattunk minden olyan helyre, ami valamiért fontos volt Niall számára. Ilyen volt például az általános és a középiskola is, ahová járt, a játszótér, ahol gyerekként mindig játszott, és a kávézó ahová minden délután járt a barátaival. Estére, mire visszaértünk hozzájuk, már teljesen ki voltam. Vacsora és egy gyors zuhany után már aludtam is.

A vasárnapot Niall barátaival töltöttük. Bemutatott mindegyiküknek és elmentünk bowlingozni. Szerintem mondanom sem kell, hogy iszonyat béna voltam. Gurítás közben többször is elestem és már az is csoda volt, ha két bábut letarolt a golyóm.

Hétfőn ismét Niall családjával voltunk, az udvarban sütögettünk. Ez már a búcsú volt, ugyan is este már indult a gépünk. Ugyan úgy mentünk haza, mint ahogy jöttünk. Niall Greggel én pedig taxival mentem a reptérre. Ismét nagy felhajtás volt Niall körül. Alig bírtam átvergődni a rajongó hadon. Összenyomtak, alig kaptam levegőt. Aztán valahogy csak sikerült megszabadulnom és feljutnom a gépre.

Az utat megint zenehallgatással töltöttem. Leszállás után csak egy intéssel köszöntünk el egymástól. Engem már Ayden várt a reptér parkolójában. Mikor odaértem az autójához, szorosan magához ölelt, annyira, hogy ismét csak alig kaptam levegőt.

-         Te is hiányoztál nekem, de csak négy napig voltam el és ez nem ok arra, hogy megfojts – mondtam miközben próbáltam lefeszegetni magamról kezeit.

-         Már az is baj, ha hiányoztál? – kérdezte sértődötten.

-         Dehogy, csak örülni tudok neki, csak lehetőleg ne fojts meg – mondtam, majd megöleltem.

Miközben én beszálltam, ő addig bőröndömet betette a csomagtartóba, majd indultunk is. Be kell valljam, négy nap ide vagy oda, de ő is hiányzott már nekem, hiszen jelenleg ő a legfontosabb személy az életemben. Ő olyan nekem, mint egy báty, neki bármit elmondhatok és mindig jobb kedvre tud deríteni.

Hazaérkezés után úgy döntött, hogy nálam alszik és a holnapi napot együtt töltjük. Ez így is lett, egész nap a nappaliban ültünk/feküdtünk a kanapén és filmet néztünk, na meg persze ettünk, mert azt bűn kihagyni. Megbeszéltünk minden eseményt, ami az óta történt velünk, mióta utoljára ilyen napot tartottunk, aztán már csak azt vettük észre, hogy ha tovább folytatjuk a mesedélutánt, akkor elkésünk a munkából. Gyorsan összekaptuk magunkat és indultunk is.

Gyorsan letelt a két óra, hiszen szinte végig nevettük az egészet. Szerintem a hallgatóink azt hitték, hogy szívtunk valamit. Aztán a parkolóban meglepetés fogadott, ott volt Niall.

-         Szia. Hát te? – adtam hangot meglepődöttségemnek.

-         Sziasztok. Tudom, hogy nem volt megbeszélve, de eljönnél hozzám? Beszélnünk kéne néhány dologról… - mondta.

-         Öhm… de, persze, szívesen. Pillanat – odamentem Aydenhez, aki időközben elsétált a kocsimhoz és várt rám – Nagy baj lenne, ha egyedül mennél vissza hozzám? Elvinnéd az autómat? – kérdeztem.

-         Nem baj és igen elviszem, mivel mással nem tudok eljutni hozzád, ahol az autóm ál… - forgatta meg a szemét. Adtam az arcára egy puszit, majd visszamentem Niallhöz.

-         Mehetünk – jelentettem be mosolyogva.

**

Fél órával később már a nappalijában ültünk és vártam, hogy belekezdjen mondanivalójába, hiszen azért vagyunk itt.

-         Szóval… azért hívtalak ide, mert… – kezdett bele, de akkor telefonom közbe szól, ugyan is üzenetem érkezett.

-         Szavad ne feledd – mondtam, majd megnyitottam az sms-t.

Hát… nem a barátodnak szántam, de most már mindegy… Azért remélem nincs harag!

Állt az üzenetben, amit nem tudtam mire vélni. Nem értettem miről beszélt. Mit szánt nekem és nem a barátomnak, aki mellesleg ki is? Úr Isten, mit tehetett az az átkozott nőszemély?

Gondolkozásomat a telefonom csengőhangja zavarta meg. A kijelző Ayden édesanyja nevét jelezte, így azonnal felvettem.

-         Szia. Mi újság? – szóltam bele vidáman, de mikor meghallottam hangját, azonnal arcomra fagyott a mosoly…