8. rész

Sziasztok Drága Olvasók!
Ismét csak sajnálom, hogy később hoztam a részt, de tegnap egész nap nem volt netem... 
Most viszont itt van (igaz olyan rövid mint egy lepkefing, de itt van)!
Remélem azért tetszeni fog nektek, ígérem a következő sokkal hosszabb lesz!
Köszönöm a 15 feliratkozót és a kommenteket!
Jó olvasást!
Angi xx

8. rész
Kezdett gyanússá válni, hogy nincs otthon

Az ok, amiért a nyakába ugrottam? Az-az, hogy igazából bárki más karjaiba is beleugrottam volna, ha megkérdezi mi a baj. Abban pillanatban az sem izgatott, ha bolondnak néz. Az egyetlen dolog, ami érdekelt az-az, hogy hogyan mondjam el az igazat Aydennek úgy, hogy mégse tudja meg azokat a részleteket, amelyeket jobb, ha nem tud. Legszívesebben mindent elmondanék neki, de tudom, hogy utána hogyan nézne rám. Ha elmondanám a teljes igazságot, akkor többet nem állna szóba velem, elzárkózna tőlem.
-         Loreen, mi történt? – rángatott ki eszmefuttatásomból Niall.
-         Én… sajnálom, hogy letámadtalak – húzódtam el tőle gyorsan és letöröltem könnyeimet.
-         Semmi baj, de min borultál ki ennyire? – kérdezte.
-         Nem lényeges, beszéljünk inkább másról – kértem.
Nem hiszem, hogy négy nap ismeretség után el kéne mondanom neki. Már így is többet tud rólam, mint az összes osztálytársam az egyetemen együttvéve. Az lett volna a legjobb, ha a nyakába ugrás helyett csak kimentem volna a kórteremből. Akkor most nem nézne rám ilyen átható pillantásokkal, amitől úgy érzi az ember, hogy el kell mondania neki minden titkát. Szinte kényszerít, hogy megtegyem.
-         Hát jó, majd elmondod, ha akarod – adta fel a szemmel való győzködésem.

**
Lassan este hat óra, tehát kezdődik a munka, de Ayden nincs itt és nem is lesz itt. Betelefonált, hogy beteg, de én tudom, hogy nem azért maradt otthon. Nem akar találkozni velem és ez meglehetősen rosszul esik. Próbáltam őt hívni, de nem vette fel, üzenetet pedig azért nem hagytam, mert tudom, hogy letörölné anélkül, hogy meghallgatná a magyarázkodásom. Tehát az lesz a legjobb, ha elmegyek hozzá. Mihelyst itt végeztem odamegyek, és szépen megbeszélünk mindent.

Hát itt vagyok. A háza előtt parkolok és egy gyáva nyúl vagyok, mert nem merek kiszállni az autóból. Lehetnék ennél szánalmasabb? Na jó, hagyjuk az önsajnálatot, ezzel nem jutok előrébb.
Gyorsan, amíg meg nem futamodtam, kiszálltam az autóból és elindultam az ajtó felé. Siettem, ahogy csak tudtam, hogy időm se legyen meggondolnom magam. Tekintve, hogy kb. 10 méterre álltam a kocsival az ajtótól, hamar odaértem. Habozás nélkül kopogtatni kezdtem és vártam, hogy kinyissa az ajtót, de nem tette. Dörömbölni kezdtem, de még mindig semmi.
-         Ayden, kérlek! Beszéljük meg! Ígérem, elmondok mindent, csak nyisd ki az ajtót, kérlek! – könyörögtem még mindig az ajtót ütlegelve, de még mindig semmi válasz.
Hosszú percekig próbálkoztam, de semmi hatása. Még annyit sem mondott, hogy „Tűnj már el te hülye p*csa”. Egy idő után kezdett gyanússá válni, hogy nincs is itthon, ezért visszaszaladtam a kocsimhoz és kivettem a kesztyűtartóból a házkulcsot. Gyorsan visszamentem az ajtóhoz és kinyitottam. Szétnéztem az egész házban, de nem volt ott. Tehát tényleg nincs itthon. Most komolyan ezért dörömböltem az ajtón fél órán keresztül? Szerintem a szomszéd már a rendőrséget is kihívta és az nem jó. Nem akarok még egy éjszakát a sitten tölteni és lehet, hogy most még Ayden sem segítene. Na, jó, azt azért nem hiszem. Akármennyire is haragszik rám, biztos, hogy kihozna onnan.
Mivel nem volt otthon, kénytelen voltam máskorra halasztani ezt a látogatást. Visszazártam az ajtót és haza hajtottam. Szörnyű volt a hazafelé út. Az összes lehetséges helyen pirosat kaptam és még egy balesetbe is belefutottam, tehát várhattam egy csomó időt, mire elindult a forgalom. Fél 12-re értem haza. Hát igen, a balszerencsém, ami két napra elhagyott, most triplán visszatért. Pedig elhiheti mindenki, hogy nem haltam volna bele, ha pár napig - esetleg hónapig vagy akár évekig – nélkülöznöm kellett volna. De hát ez van, ezt kell szeretni. Egyébként meg, ennek is megvannak ám a maga szépségei. Csak még nem jöttem rá, hogy mik azok…

**
Reggel hét órakor, a körülményekhez képest egész jól ébredtem. Talán a napsütés az oka. A tegnapi borús idő után itt a napsütés.  De lényegtelen, hogy mitől van jó kedvem, a lényeg, hogy jó és ennyi. Lementem a konyhába keresni valami reggelinek nevezhető dolgot. Végül a gabonapehelynél maradtam. Az mindig jól bevált reggeli, ha lusta vagyok, és általában az vagyok, tehát az esetek nyolcvan százalékában ezt eszem.
A reggeli után lezuhanyoztam, mivel este már nem volt hozzá energiám, majd fogat mostam. Kifésültem a hajamnak nevezett gubancot a fejemen aztán visszamentem a szobámba felöltözni. Nem gondolkoztam sokat azon, hogy mit vegyek fel. Egy fehér felsőt, egy kék rövidnadrágot és egy farmerkabátot vettem ki a szekrényből. Gyorsan felkaptam magamra és már indultam is a kórházba. 
 

-         Szia – köszöntem Niall-nek, mikor beértem hozzá.
-         Szia – köszönt ő is – látom már jobban vagy – mondta mosollyal az arcán.
-         Igen, határozottan jobban vagyok. eldöntöttem, hogy nem siránkozom többet, inkább megoldom a problémát – hogy én erre mikor jutottam? Hát körülbelül, pontosan, most.
-         Ennek örülök. És esetleg megtudhatom, mi volt a probléma? – kérdezte kíváncsian.
-         Összevesztem a barátommal – én tényleg nem akartam elmondani, de kicsúszott. Már egy napja nem beszéltem Aydennel és hiányzik, hogy neki bármit elmondhattam. Ezért is csúszott ki, pedig nem akartam. De most már mindegy. Viszont felvetődik a kérdés, hogy mi lesz velem, ha hosszabb ideig nem beszélek majd Aydennel?
-         Mióta vagytok együtt? Biztos hamar kibékültök – nyugtatott, amiért hálás voltam, aztán leesett mit mondott és röhögni kezdtem, mire hülyén nézett rám.
-         Mi nem… mi nem vagyunk együtt. Ő a legjobb barátom, sosem tudnék rá Úgy nézni – töröltem le egy könnycseppet, ami a nevetésem miatt keletkezett.
-         Jól van, na. Honnan kellett volna tudnom, ha úgy mondtad, hogy „a barátom”? – kérdezte sértődötten.
-         Ugyan már, ne durcáskodj. Örülök, hogy félreértetted, mert röhögtem egy jót – mosolyogtam rá hálásan.

**
Bevallom, egész jól elbeszélgettem Niall-el a nap folyamán. Észre sem vettem és már két óra volt. Már csak egy órám volt hátra a gyakorlatból a mai napra. Éppen arról vitatkoztunk, hogy Nicki Minaj vagy Lady Gaga az ijesztőbb, amikor megcsörrent a telefonom. A kijelző ismeretlen számot jelzett, ezért nem tudtam, hogy felmerjem e venni, vagy sem. Végül bocsánatot kérve kimentem a folyosóra és felvettem.
-         Halo?! – szóltam bele bizonytalanul.
-         Loreen Dawis-t keresem – szólalt meg a vonal másik végéből egy mély férfihang.
A név hallatán megdermedtem. 12 éve hallottam utoljára ezt a nevet… Nem mondtam semmit csak kinyomtam a telefont és igyekeztem elfelejteni az imént hallott nevet.

4 megjegyzés:

  1. Fantasztikus lett!:) Ki hívhatta fel? Talán az,aki megölte a bátyát és börtönben kéne lennie? És hol van Ayden? Jaj,ebben a részben annyi titok volt..:D Már alig várom a folytatást! xx:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát Ayden holléte már a kövi részben kiderül, de, hogy ki hívta az csak kicsit később. :)
      Angi xx

      Törlés
  2. Lehet hogy rövid, de annál izgibb. A késésért hosszabb részt 'követelek' legközelebb. :DD Imádom ahogy írsz :D

    VálaszTörlés