25. rész

Sziasztok Drága Olvasók!

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, a 25 feliratkozót és a több mint 10.000. oldalmegjelenítést!

Itt a következő rész, de előtte lenne egy "rossz" hírem.

A következő két hétben nem lesznek új részek, mert nyaralni leszek és kell egy kis szünet is.

Szóval 29.-én érkezik a folytatás!

Addig is mindenkinek jó szórakozást. :)

Jó olvasást!

Angi xx

25. rész

Újra itthon…

A repülőút hosszú volt és borzalmas. Adam elaludt, Ashley pedig úgy tett nekem keresztbe, ahogyan csak tudott. Rám borította a kajáját, köhögésnek álcázva rám köpte az italát és mikor levette a pulóverét „véletlenül” megütött. Ekkor jött el a pillanat, hogy elegem lett az egészből. Felálltam a helyemről és elmentem a mosdóba. Nem értettem, hogy miért csinálja ezt velem, én nem tettem ellene semmit. Tudom, hogy nem kéne eltűrnöm, hogy ezt csinálja velem, de már csak Adamre számíthatok, és ha visszaadnám Ashleynek, amit velem tesz, akkor senki sem maradna, senki sem segítene.

Megmostam az arcom, háta az lenyugtat, majd olyat tettetem, amire már hetek óta nem voltam képes: tükörbe néztem. A látvány szörnyű volt. Az arcom megviselt volt, beesett. Olyan sápadt voltam, hogy egy hulla is megirigyelné, a szemeim pedig pirosak és duzzadtak voltak a sok sírástól.

Az igazság az, hogy nem tudom, meddig fogja még bírni ezt a szervezetem. Ayden halála óta éjszakánként alig alszom pár órát és eszem néhány falatot. Érzem, hogy emiatt egyre gyengébb vagyok, sokszor szédülök és van hányingerem. Ha így folytatom, biztos, hogy kórházba kerülök és akkor esélyem sem lesz a győzelemre.

Gondolkozásomat egy halk kopogás zavarta meg. Vette egy mély lélegzetet, majd kifújtam azt és kinyitottam az ajtót.

-         Hamarosan leszállunk, legyen szíves visszafáradni a helyére hölgyem – mondta a stewardess.

-         Értem, köszönöm – kerültem ki és mentem vissza a helyemre. Mire odaértem Adam már ébren volt és kíváncsi tekintettel vizsgálta az arcomat.

-         Minden rendben? – kérdezte aggódva.

-         Persze, csak fáradt vagyok, ennyi az egész – mondtam halvány mosollyal az arcomon miközben becsatoltam a biztonsági övemet. 

A leszállás zökkenőmentes volt és hamarosan leszállhattunk a gépről. A repülőtér megváltozott mióta utoljára itt jártam, már amennyire emlékszem rá. Régen volt és nem voltam éppen olyan hangulatban, hogy memorizáljam, hogyan is néz ki.

Rossz érzés volt újra itt lenni. Mikor itt hagytam ezt a helyet, abban reménykedtem, hogy soha többé nem kell visszatérnem ide és lám, most itt vagyok. Pontosan abban a városban, ahol minden elkezdődött és itt is fog véget érni. Bár az még kérdéses, hogy hogyan.

-         Mozoghatnál, tudod, nem érünk rá egész nap – szólt rám Ashley mérgesen – És kitudja, talán még Mark egy-két embere is itt van, hogy kinyírjanak, és tudod mit? Semmi kedvem pont miattad kockára tenni az életem, szóval húzzál bele.

-         Nem értelek, mi a francért vagy itt, ha nem is érdekel téged ez az egész? – kérdeztem rá, mert már nagyon elegem volt a folytonos cseszegetéséből.

-         Azért, mert Adam a vőlegényem és nem fogom magára hagyni egy ilyen kétszínű döggel. Nehogy azt hidd, hogy nem tudom, hogy meg akarod szerezni magadnak. De figyelmeztetlek, hogy nem fogom hagyni, hogy elvedd tőlem – fenyegetőzött, s közben egyre közelebb lépett hozzám.

-         Még is mi a francról beszélsz? Engem nem érdekel Adam úgy… Csak is hálát érzek irányába, semmi mást – próbáltam meggyőzni.

-         Hogyne, majd el is hiszem neked. Ha egyszer is meglátom, hogy közeledni mersz felé, esküszöm, hogy megkeserítem az életed – mondta elsötétült tekintettel. Jó vicc, megkeseríti az életem. Mint ha ennél lehetne rosszabb…

-         Itt is lennék a bőröndökkel – érkezett meg Adam – Minden rendben lányok? – kérdezte, mire Ashley elmosolyodott és felé fordult.

-         Persze, minden a legnagyobb rendben – beszéd közben egyre közelebb ment hozzá, majd megcsókolta.

Tudjátok, most megfogalmazódott bennem egy nagyon fontos kérdés. Mennyire utálhat engem? Vajon van akkora az utálata irányomba, hogy Marknak dolgozzon és fenyegessen? Képes lenne rá? Simán lehetne ő az. Az első fenyegetést nem sokkal az után kaptam, hogy ott jártak nálam.

**

Kiszálltam a bérelt autóból és körülnéztem. Alig volt a környéken néhány ember, bár mit is vártam egy temetőtől…

Miután elmentünk Adamék házába és lepakoltam, úgy döntöttem eljött az ideje, hogy meglátogassam a bátyámat. A temetése óta nem jártam itt. Már arra sem emlékszem pontosan, hogy melyik az ő sírja. Csak nagyjából tudom, hogy merre lehet.

Mikor megláttam a nevét gyorsítottam lépteimen. Végre megtaláltam. Úgy éreztem újra itthon vagyok. Hát nem szánalmas? Egy temetőben érzem magam otthon, ez morbid. Mennyire lehet beteg az elmém, ha ilyen érzelmeket vált ki belőlem a temető, amiben a bátyám el van temetve?

A sír csupasz volt. Nem voltak rajta virágok, se koszorúk. Csak a sírkő volt, rajta a szokásos írással. Szomorú, hogy nem volt, aki mindig hozzon friss virágot a sírjára, hogy mindenki elfelejtette őt. Bűntudatom támadt, amiért megpróbáltam elfelejteni, kitörölni az életemből, holott ő megígérte nekem, hogy mindig mellettem lesz és, hogy sohasem hagy el. Ezt be is tartotta egészen a haláláig, én pedig elmenekültem.

A temetőben tett látogatás után úgy döntöttem ideje elkezdeni a kutatást és erre a legjobb hely a régi házunk. Több mint valószínű, hogy Matt oda rejtette el a bizonyítékokat. Ha azt akarta, hogy megtaláljam, akkor erre az a legjobb hely. Már csak az a bökkenő, hogy az a ház hatalmas, hiszen apámnak a bűnőzi „fizetéséből” mindenből tellett a legjobbra és ebbe beletartozott a hatalmas tengerparti ház is. Még jó, hogy nem adtuk el, mikor anyával Londonba költöztünk, mert most akkor be kéne törnöm.

Hamar odaértem, mivel elég gyorsan vezettem. A házon meglátszott az idő múlása és, hogy senki sem foglalkozott vele. Szinte már romosnak mondható. Néhány ablak be volt törve és az ajtó is korhadásnak indult.

Nem foglalkoztam tovább a ház kinézetével, elővettem a virágcserép alá rejtett kulcsot és bementem. Minden ugyan olyan volt, mint mikor itt hagytuk, azzal a kivétellel, hogy mindent egy centiméteres porréteg borított. Azt hiszem rengeteg időbe fog telni, mire az egész házat átkutatjuk majd. Tehát az lesz a legjobb, ha neki is kezdek.

Először Matt szobájába mentem, mert úgy gondoltam az a leg valószínűbb hely, ami számításba jöhet. Átnéztem a szekrényét, az összes fiókot, az ágyát, az éjjeliszekrényt még a parkettát is felfeszítettem egy ásó segítségével, amit a pincében találtam, de nem találtam semmit.

Mire végeztem azzal az egy szobával, már besötétedett. Csalódott voltam, amiért nem találtam semmit. Reménykedtem benne, hogy gyorsan lezárhatom az ügyet, de hát nem kaphatunk meg mindig mindent.

Már éppen kiléptem volna Matt szobájából, amikor lentről halk neszezést hallottam. Megijedtem, hiszen akár Mark egyik embere is lehet odalent. Mit csináljak most? Nem ugorhatok ki az ablakon, még a végén kitörném a nyakam. Más megoldás kell. Gyerünk, gondolkozz!  Lehet, hogy fegyvere van, ha megtalál le is lőhet. Valahogy ki kell osonnom a házból. Van egy kis előnyöm, én ismerem a ház minden egyes szegletét, ő nem. Ezt kihasználhatom. Nyílván lent néz körül először és csak utána jön fel. Amíg a szüleim hálószobáját nézi, addig lesz időm kiosonni. Igen, ez bejöhet.