14. rész + díj

Sziasztok Drága Olvasók!

Bocsi a csúszásért, de teljesen kiment a fejemből tegnap, hogy nekem még részt is kéne írnom...

Na, de most itt van.

(Igaz kicsit rövid és gagyi...)

Most vasárnap nem tudom, hogy tudom-e hozni a rész, mert hétvégén nem nagyon leszek itthon, de megteszek minden tőlem telhetőt. 

Viszont ha vasárnap nem is, de hétfőn már mindenképpen lesz rész!

Köszönöm a 20 rendszeres olvasót és  a kommentet!! :)

Jó olvasást!

Angi xx

14. rész

Igazad van! Legyen 3000 font!

-         Szióka Lori – szólt bele egy ismeretlen hang melyről nem lehetett megállapítani, hogy nőé vagy férfié, de a köszönés alapján inkább nő.

-         Kivel beszélek? – kérdeztem higgadtan, bár rossz előérzetem volt.

-         Az most téged ne érdekeljen drágám. Mit szólnál egy kis játékhoz? – kérdezte.

-         Még is miféle játékhoz? – sétáltam át a konyhába, hogy Ayden ne halljon semmit.

-         Te átutalsz a számlámra pár ezer fontot, én pedig nem küldöm el minden újsághoz a tegnap este készült képeket, amiken te és az a szőke cuki fiú van. Tudod, nem venném a szívemre, ha a képek esetleg Rio-ba is eljutnának… - mondta megjátszott aggodalommal.

-         Te most fenyegetsz engem? – kérdeztem, s közben próbáltam úrrá lenni hangom remegésén.

-         Vedd inkább biztosításnak, hogy nem jutnak el a hírek Mark-hoz… - mondta nyájasan. Még is honnan tudhat róla és ki ez a nő?

-         Te meg vedd biztosra, hogy a kis beszélgetésünk után hívom a rendőrséget – vetette be az egyetlen nyerőképes lapomat.

-         Ahogy szeretnéd, de remélem, tudod, hogy nekem csak egy telefonba kerül, hogy Mark tudomást szerezzen a hollétedről – vágott vissza.

-         Mennyit akarsz? – tértem a tárgyra.

-         Ez a beszéd, jól döntöttél! – mondta önelégülten – Hát úgy nagyjából… egészen pontosan 2000 fontra gondoltam – mondta én pedig döbbenetemben meg sem tudtam szólalni – Vagy tudod mit? Igazad van! Legyen 3000 font (kb. 1.086.000. Ft)! Sms-ben küldöm a számlaszámom. Ja, és, hogy lásd milyen jó szívű is vagyok, kapsz egy hetet, hogy átutald. Pusszantlak! – mondta majd letette.

Döbbenten álltam a konyha közepén. Ha ezt most kifizetem, akkor addig fog zsarolni ameddig csak akar. Tudni fogja, hogyan tartson sakkban. De ha nem fizetem ki, akkor fenn áll a veszélye, hogy Mark… és akkor… Ezt nem engedhetem!

Ekkor a telefonom újra „életre kelt”.

-         Ha még egy ezrest ráteszel, esküszöm, én magam kereslek meg és nyomom le a torkodon az összes pénzt – dühöngtem.

-         Minden rendben Lori? Rosszkor hívtalak? – szólt bele Niall.

-         Nem, nincs semmi baj. Bocsi, csak… mindegy. Mit szeretnél? – nyugodtam le egy kicsit.

-         Csak szólni akartam, hogy megvan a hely, ahol találkozhatnánk és meg szeretném kérdezni, hogy neked mikor jó. Már ha van kedved!? – bizonytalanodott el.

-         Nekem mindegy, mondd meg inkább te az időpontot, neked bizonyára zsúfoltabb a naptárad, mint nekem – mondom, mire hallom, hogy kifújja a benn tartott levegőjét és ez mosolygásra késztet.

-         Hát esetleg… ha mára még nincs programod… akkor, talán… - dadogott.

-         Hány órakor? – vágtam félbe mondanivalóját.

-         Öt óra!? – válaszolt most már határozottabban kérdésemre.

-         Rendben, és pontosan hová is kéne mennem? – tettem fel az egyik legfontosabb kérdést.

**

Egészen háromig takarítottam erőltetett ütemben a házat, hogy mindennel kész legyek. Éppen hogy, de sikerült. Miután a takarító felszerelésemet eltettem a helyére, már mentem is fürdeni. Nem húztam sokáig, mihelyst lehetett már jöttem is ki a fürdőkabinból és mentem fogat mosni. Mikor ezzel is készen lettem átmentem a szobámba és beálltam a szekrényem elé. Niall azt mondta, hogy ez valami étterem szerűség, bár nem az a nagyon elegáns fajta, mivel kint van a város szélén. Hát akkor azt hiszem az időjárás fogja többnyire eldönteni. Odasétáltam az ablakhoz, félrehúztam a függönyt, majd kinyitottam. Hűvös szellő csapott meg azonnal, melytől megborzongtam. Tehát rövidnadrág és póló kizárva. Kb. öt perc keresgélés után meg is találtam a számomra tökéletes összeállítást.

 

Hamar magamra kaptam, majd előszedtem a hajsütővasat. Gyorsan begöndörítettem vele a hajam, majd összeszedtem egy táskába a szükséges dolgokat és indultam is.

Az út majdnem egy órás volt autóval, de ha itt tényleg nincsenek fotósok, akkor megérte eljönni ide. Leállítottam a motort, kiszálltam, majd bezártam az ajtót. Miután ellenőriztem, hogy tényleg be van zárva, elindultam az épület felé. Úgy beszéltük meg, hogy bent találkozunk, ezért bementem.

Nem tartózkodtak bent ól sokan. Csak egy csapat kb. velem egyidős fiú, egy öreg pár, egy a sarokban egymásra cuppant fiatal meg egy fura kinézetű ember a leg eldugottabb helyen. Baseball sapkát viselt és arra ráhúzta még a kapucniját is. Tehát Niall még nem érkezett meg. Elindultam egy asztal felé, amelyik szimpatikus volt, - már ha egy asztal lehet szimpatikus – mikor a fura öltözetű fiú integetni kezdett. Körbe néztem, hogy ez most nekem szól-e vagy másnak, de nem volt a közelemben senki más. Vonakodva ugyan, de elindultam felé. Ahogy közeledtem felé, belém csapott a felismerés. Niall volt az a furcsa alak.

-         Itt nincsenek fotósok, legalább is a telefonban még erről biztosítottal, akkor minek ez a maskara? – kérdeztem köszönés helyett.

-         Köszi jól, és te? – kérdezte cinikusan.

-         Szóval? – vártam válaszát.

-         Csak elővigyázatosságból, de ha zavar leveszem – miközben beszélt, már le is rántotta magáról a kapucnit és a sapkát.

-         Hogy találtad ezt a helyet? Ráadásul ilyen gyorsan… - ez már órák óta bökte a csőrömet.

-         Liam ajánlotta. Ide szoktak jönni Danielle-el, ha nyugalomra vágynak, de még sem szeretnének otthon maradni – mondta, közben pedig megjelent mellettünk a pincér, kezében két étlappal.

-         Köszöntöm önöket nálunk, ha sikerült választaniuk kérem jelezzék – és már el is ment.

**

Egész este ott voltunk és beszélgettünk. Sok dolog szóba jött. Az utóbbi fél órában pedig magáról mesélt, a családjáról, a régi és a mostani életéről, a banda tagjairól és még sok ilyen dologról.

-         Most pedig te jössz! – mutat rám – Mi az, amiről még nem meséltél a kórházban?

-         Hát… ugye Rio-ban laktam a szüleimmel és a bátyámmal egészen hét éves koromig, amikor is meghalt a bátyám. Pár hónap múlva pedig az édesapámat is elveszítettem – persze azt azért nem kell tudni, hogy hogyan veszítettem el őket… - Édesanyámmal ideköltöztünk. Minden jól ment, új életet kezdtünk és végre ismét boldogok voltunk. Aztán két és fél évvel ezelőtt anyánál rákot diagnosztizáltak. Akkor kezdtem el a rádiónál dolgozni. Hogy ki tudjuk fizetni a kezeléseket. De minden hiába volt. Tavaly szeptember tizedikén meghalt – mondtam szomorúan. Láttam szemében az együttérzést, de nem mondott semmit és ennek örültem. Elegem van a sok sajnálkozó emberből – Eladtam a házunka és beköltöztem a jelenlegibe. Miatta kezdtem el az orvosi egyetemet. Segíteni akarok másokon, hogy ne kerülhessenek ilyen helyzetbe. Egy családtag elvesztés tönkre teheti az egész életedet… - miután befejeztem a mesélést, hosszú csend áll be köztünk, amit a telefonom csipogása zavar meg. Sms-em érkezett. Bocsánatkérően nézek rá, majd megnyitom az üzenetet, amely félelemmel tölt el.

A díj:

 Szabályok:
a) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
b) Tedd ki a díj képét az oldaladra, majd másold át a kérdéseket a díj adónak az oldaláról!
c) Válaszolj a kérdésekre!
d) Küldd tovább maximum 5 írónak!

a) Nagyon szépen köszönöm  Sunshine Princess-nek a díjat! Nagyon sokat jelent nekem! :)

b)

 

c) 

-Hogyan gondolsz az olvasóidra? 

Hálás vagyok nekik amiért olvassák a blogom!!

-Kaptál már negatív véleményt? Ha igen, hogyan reagáltál rá? 

Hmm... azt hiszem erre a blogra még nem kaptam, de az előzőre igen. Szerintem jól reagáltam rá. Nem sértődtem meg, megbeszéltem vele a dolgot. Elmondta mi a baja a blogommal én pedig igyekeztem javítani a hibámon.

-Előre meg szoktad tervezni a részeket? 

Legtöbbször még akkor sem tudom mit fogok kihozni a részből, amikor elkezdem megírni. Nekem is meglepetés, amit írok...

-Mit csinálnál, ha valaki egyszer felhívna, hogy szeretné nyomtatott kiadásban látni a blogod? 

Nem hinnék neki és rácsapnám a telefont, azzal, hogy "szórakozz anyucival".

-Mi jár a fejedben, mikor az olvasók azt írják neked, hogy szeretnének úgy írni, mint te?

Azt, hogy biztos vagyok benne, hogy ők sokkalta jobban tudnak írni, mint én.

Akinek küldöm:

MissLocsiFecsi