6. rész

Sziasztok Drága Olvasók!

Sajnálom, hogy csak ma hozom az új rész, de egész hétvégén sok dolgom volt, ezért nem tudtam részt írni csak most. 

Nagyon szégyellem magam, hogy pont most késtem a résszel, amikor a legtöbb kommentet kaptam, amit egyébként szeretnék nagyon megköszönni!!

Jó olvasást!

Angi xx

6. rész

Mit akar tőled az állami bíróság?

Ledermedek. Ugye nem arról van szó, amire gondolok? Remegő kézzel tartom a papírlapot és kezdem el olvasni tartalmát. Az elejét csak átfutom és keresem a lényeget.

„… ügye, bizonyítékok hiánya és a büntetés enyhítésének kérelme okán újratárgyalásra kerül sor 2013.10.11.-én.  Szíveskedjék tanúként részt venni az eseményen. Amennyiben nem vesz részt, a vádlottat felmenthetik a vádak alól és szabadlábra helyezhetik, továbbá…”

Nem akartam hinni a szememnek ezért újra elolvastam az egészet. Ugye ez csak egy nagyon rossz vicc? Csak egy álom, egy szörnyű rémálom. Mindjárt felkelek és csak nevetek rajta, hogy milyen hülyeségeket álmodom. Ez nem lehet a valóság. Nem lehet, hogy kiengedik azok után, amit tett. Nem engedhetem! De oda sem mehetek, mert… Mit csináljak most? Akármit teszek, az lesz a vége, hogy… NEM! Erre még csak nem is gondolhatok. És mi lesz, ha kiengedik? Akkor ő keres meg engem és…

24. Május 2002.

A bíróság. Hatalmas előcsarnoka és rengeteg tárgyaló terme van. Az egész olyan számomra, mint egy hatalmas kastély, amely azért lett megépítve, hogy a bűnözőket bebörtönözhessék. Nem akarok itt lenni, nem akarom újra látni Őt. Félek, hogy megint bántani fog.

Kézen fogva haladok anyával a terem felé, ahol lesz a tárgyalás. Hamar odaérünk, rögtön itt van a földszinten. Anya kinyitja előttem a nehéz faajtót és előreenged. Néhányan már ülnek a padokban, de még a terem negyede sincs megtelve. Még Őt sem hozták be… Anya az első sorhoz vezet, majd segít felülnöm a padra, mert túl magas nekem. 

Negyed óra elteltével már a terem majdnem teljesen tele van emberekkel. Megjelenik a bíró, mire mindenki feláll a helyéről mindaddig, míg ő le nem ül. Aztán bevezetik Őt is. Mikor rám néz félelem fog el. Nem akarok itt lenni, legszívesebben sírva rohannék haza.

A bíró beszélni kezd és ezzel a tárgyalás elkezdődik. Sok dolog történik mire az én nevem is elhangzik a tanúk listáján. Megszeppenve pillantok anyukámra, aki bíztatóan rám mosolyog, majd segít leszállnom ülőhelyemről. Lassú léptekkel haladok a tanúszékhez. Mikor odaérek, leülök és várok.

-         Szia, Loren – köszön mézes-mázos hangon az egyik ügyvéd – Így hívnak, igaz? – kérdezi.

-         I-igen – válaszolok remegő hangon.

-         El tudnád nekünk mesélni, hogy mit tett veled az a férfi? Hogy-hogy keletkeztek rajtad azok a sebek – mutat Rá majd rám.

Már nyitottam a számat, hogy meséljek, mikor Rá néztem. Ő ránézett anyára, majd rám és mutatóujját végighúzta a nyakán, ezzel jelezve nekem, hogy ha bármit is mondok, azt anyukám fogja megbánni. Ezek után eszem ágában sem volt bármit is elmondani. Könnyes szemekkel néztem rá ismét az ügyvédre.

-         Én nem… nem akarom elmondani. Félek tőle – mutattam Rá, majd sírva fakadtam…

-         Lori, minden rendben? – zökkent ki emlékeim özönéből Ayden hangja. Mikor nem válaszolok, kikapja kezemből a levelet és olvasni kezdi, már éppen azon vagyok, hogy kikapjam kezéből, mikor rájövök, hogy nem tud portugálul. Mikor meglátja a számára „ismeretlen” nyelven írt szöveget, visszaadja nekem – Mi áll a levélben?

-         Semmi különös, csak… egy régi ismerősöm írt nekem Rio-ból – hazudok a szemébe, amitől bűntudatom lesz, de akkor sem mondhatom el neki.

-         Akkor miért vágtál olyan ijedt képet? – kérdezi gyanakodva.

-         Mert… azt írta, hogy… az anyukája kórházba került és mindig is bírtam az édesanyját – kicsit megrémít a tudat, hogy ilyen könnyen megy a hazudozás.

-         Értem, sajnálom – mondja együtt érzően.

-         Szerencsére nincs nagy baja, szerintem az óta már ki is engedték – mondom elgondolkozva – Na, akkor én most nekilátok az ebédnek. Van valami kívánság?

-         Nincs, bármi jó lesz, amit csinálsz – válaszol pár másodperc gondolkodás után.

-         Rendben, akkor most csak sajtszószos tésztát csinálok – osztom meg vele terveimet, mire bólint.

**

A hétvége gyorsan elszaladt. Leginkább azért, mert folyamatosan a levélen gondolkoztam, szombaton egész nap csak takarítottam a házat és elmentem egy nagybevásárlásra, mert nem volt otthon semmi, vasárnap pedig Ayden-vel voltam a szüleinél. Minden hónapban legalább egyszer elmegyek én is hozzájuk. Ők olyanok számomra, mint egy második család. Ugyan az igazit nem tudják pótolni, de nagyon szeretem őket.

Most pedig éppen reggelit készítek magamnak és Niall-nek is, mivel úgy terveztem, hogy meglepem őt, ha már annyira nem szereti a kórházi kosztot. A bennetek felmerülő kérdésre pedig igen a válaszom. Kedvelem őt. Már amennyire ennyi idő után lehet kedvelni egy embert. Nem kell belelátni ebbe semmi szokatlant. Ami pedig a levelet illeti, még mindig nem sikerült eldöntenem, hogy mit tegyek. Menjek el vagy maradjak itt… Nehéz döntés.

Mikor végeztem a reggelizéssel elmentem fogat mosni, majd felöltöztem.

 

Miután kétszer is leellenőriztem, hogy meg van-e minden, beszálltam a kocsiba és már mentem is.

Most azért megyek autóval, mert miután végzek a kórházban, egyből megyek Ayden-ért és elmegyünk ruhát venni az álarcos bálra. Tudom, az kicsit odébb van még, de semmit sem szeretek az utolsó pillanatra hagyni. Egyébként már nagyon várom a délutánt, mert Ayden-vel vásárolni egy külön művészeti ág. Amennyi időt ő el tud tölteni egy boltban…

Hosszú percek elteltével végre sikerült parkolóhelyet találnom és bemehettem a kórházba. Gyorsan felpakoltam a tálcákat és mentem kiosztani a reggeliket.

-         Jó reggelt! – köszöntöm mosollyal az arcomon.

-         Szia! – köszönt Niall is – Mi ez a jó kedv?

-         Magam sem tudom – talán agyamra ment az egész hétvégés rágódás…

-         Mi a mai reggeli? – kérdezi fintorral az arcán.

-         Hát, ha én azt kitalálom, hogy mi ez, akkor megeszem a nem létező kalapom – mondom, miután szemügyre veszem – Viszont, hoztam neked valamit!

-         Mit? – kérdezi lelkesedve, mire én leveszem a kocsiról az ételhordozóba készített ételt és átnyújtom neki.

-         Tegnap említetted, hogy nem nagyon szívleled az itteni kaját ezért úgy gondoltam hozok be neked valamit – magyarázom hevesen gesztikulálva.

-         Köszönöm!! Megmentetted az életemet – hálálkodik, miközben már az étel kicsomagolásával bajlódik.

**

-         Szerinted melyik legyen? – mutat fel Ayden két teljesen ugyan olyan nyakkendőt.

-         Ezt most nem mondod komolyan?! – rivallok rá.

-         De, teljesen komolyan mondom – válaszol olyan arccal, mint aki most közli valakivel, hogy meghalt az egyik rokona.

-         De hát ezek teljesen ugyan olyanok – mutogatok a kettő között.

-         Tudom! Éppen ezért olyan nehéz eldönteni – hol van egy fal? Hagy verjem bele a fejemet!

-         Rendben Ayden, én kótyagosan is szeretlek, de lehetőleg mások előtt ne mondj ilyeneket – kérem meg kedvesen – egyébként szerintem vedd meg mindkettőt és akkor nem kell döntened.

-         Most, hogy mondod, ez jó ötlet. Benne vagyok, megveszem mind kettőt – mondja, egyre lelkesebben én pedig hálát adok Istennek, hogy fél óra válogatás után végre sikerült kiválasztania a megfelelő nyakkendőt. Most már csak a zakója van hátra, a maszkja és az én ruhám.

-         Akkor mehetünk tovább? – kérdezem, mire csak bólint.

Miután kifizeti a megadott összeget és túl vagyunk az elköszönésen is, kilépünk az utcára és megkezdjük utunkat egy másik boltba. Mihelyst meglátom a nekem megfelelő boltot, már húzom is magam után Ayden-t, de mihelyst belépünk az épületbe, megtorpan.

-         Ezt nem hiszem el… - mondja hitetlenkedve.

-         Mi az? Mi a baj? – gondolok rögtön a legrosszabbra.

-         Ott van Sarah… és a selyemfiúja – mondja idegesen. Nos Sarah-ról annyit kell tudni, hogy ő és Ayden majdnem fél évig jártak, de a csaj megcsalta őt a selyemfiúval és szakítottak…

-         Azt hittem már rég túltetted magad rajta – zavarodok össze.

-         Így is van, de ha észrevesz, akkor biztos idejön hencegni – biztosít arról, hogy jól hittem, majd gondolkodóba esik – Kérhetek tőled egy szívességet? – csillan fel a szeme, mikor kitalál valamit.

-         Igen, átmehetünk egy másik boltba – válaszolok a még fel nem tett kérdésére.

-         Köszönöm – ölel meg, majd gyorsan el is megyünk onnan.

**

Fél kilenc van. Fél órával ezelőtt végeztünk a rádiónál. Most épp Ayden házához tartunk. Úgy döntöttünk ma ott alszok, mert kifáradtunk mind a ketten és az ő háza közelebb van, mint az enyém.

-         Na jó, én nem bírom ezt tovább – szólal meg Ayden.

-         Mit? – értetlenkedek.

-         Mit akar tőled az állami bíróság?

Kaptam egy díjat Jenny-től, amit szeretnék még egyszer nagyon szépen megköszönni!! 

~Mi az ami inspirál az írásban? 

- Sok dolog... pl. zenék, filmek van, hogy egy-egy éppen olvasott könyv stb. 

~Van kedvenc blogod, ha igen akkor melyik az? 

- Sok blogot olvasok és több kedvencem is van közülük. 

~Milyen témákban olvasol blogokat? 

- One Direction és egy nem tudom milyen témájút :p 

~Hányadik osztályos vagy? 

- 10. a 

~Tudja bárki is, hogy blogolsz? 

- Igen, de nem sokan, csak 3-4 ember 

~Mi a kedvenc számod jelenleg? 

- Jelenleg nincs kedvencem   

~Van olyan személy a történetedben, akit magadról mintáztál? 

- Szerintem nincs 

~Mit szeretsz legjobban csinálni a szabadidődben? 

- Olvasni 

~Későbbiekben szeretnél komolyabban az írással foglalkozni? 

- Nem, számomra ez csak hobbi, kikapcsolódás  

~Van háziállatod? 

- Van egy kutyám, akit Betyárnak hívnak 

~Melyik híres emberrel járnál szívesen? 

- Nem szeretnék híres emberrel járni

Ha nem haragszotok meg, akkor én most nem küldeném tovább a díjat, mert már kifogytam az írókból akiknek adhatnám...